Az RMDSZ frakcióvezetője ellen indult büntetőeljárás

2013. március 13. 12:33

A romániai legfőbb ügyészség szerdán kiadott közleményében bejelentette, érdek-összefonódás miatt büntetőeljárást indított Máté András Levente kolozsvári parlamenti képviselő ellen.

2013. március 13. 12:33

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetőjének azt rója fel a legfőbb ügyészség, hogy 2010 márciusától közel tíz hónapon át foglalkoztatta a feleségét parlamenti irodájában. Az összefonódást a romániai Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) állapította meg, és az ügyészség első lépésben úgy döntött, nem indít eljárást a képviselő ellen. Ezt a határozatot azonban megtámadta főügyész helyettese, és az ügyészség végül megindította az eljárást.

A közszférában dolgozók esetében fennálló esetleges összeférhetetlenségeket és érdek-összefonódásokat vizsgáló ANI 2011-ben közölte, hogy Máté és több képviselőtársa a rokonságát foglalkoztatta a parlamenti irodájában. A hatóság álláspontja szerint ez törvénybe ütközik, és akár a tisztségből való eltávolítást és a köztisztségek viselésétől való három évre szóló eltiltást is vonhat maga után. A politikus aláírásával felesége 5500 lej (384 ezer forint) fizetést kapott a parlamenttől.

A jogász végzettségű Máté András Levente az MTI-nek elmondta, ügye az ügyészségi kivizsgálás szakaszában van, azért idézték be szerdára az ügyészségre, hogy megkérdezzék az álláspontját az ANI jelentésével kapcsolatban. Ezt már korábban is megtették az ügyészek, akkor arra a következtetésre jutottak, hogy nem emelnek vádat ellene. Máté András Levente elmondta, álláspontja szerint azért megalapozatlan az ügyészség gyanúja, mert a törvény a közalkalmazottakra vonatkozik, ő pedig parlamenti képviselőként nem tartozik ebbe a kategóriába. Azt is hozzátette, nem ő, hanem a parlament kötötte a munkaszerződést a feleségével. A képviselő hozzátette, tudomása szerint az elmúlt parlamenti ciklusban 29 képviselő és szenátor ellen indult ügyészségi vizsgálat hasonló okból.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
az imaszoba forgatómotorja
2013. március 13. 13:31
az évtizedeken át megalkuvó áruló rmdszesek most nagyon magukra fognak maradni a románok is tudják hogy gerinctelen árulói fajtájuknak, ennyi lesz a román hála kedves rmdsz, felszámolnak titeket
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!