Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Az automatikus költségvetési megszorítások márciustól lépnek hatályba, ha az amerikai törvényhozás nem jut kompromisszumra.
Jay Carney szóvivő – anélkül, hogy részleteket közölt volna – „sikeresnek” minősítette az amerikai elnök John Boehner képviselőházi elnökkel és Mitch McConnellel, a szenátusi republikánus kisebbség vezetőjével folytatott megbeszélését.
A szövetségi büdzsé tételeinek automatikus csökkentéséről – ösztönző céllal – 2011-ben állapodott meg a két párt, miután a szelektív deficitcsökkentésről folytatott egyezkedésük zsákutcába jutott. Elemzők szerint kiadáscsökkentés visszavetheti a gazdasági növekedést.

A március 1. és szeptember 30. között végrehajtandó, 85 milliárd dolláros megszorítások részei egy tíz évre szóló csomagnak, amelynek keretében 1200 milliárd dollárt terveznek megtakarítani. A költségcsökkentés terhének felét a Pentagon lesz kénytelen viselni, a fennmaradó rész a többi kormányhivatal között oszlik majd el. A héten az amerikai szenátus és a képviselőház tagjai egyaránt szabadságon vannak.
