A Prágában és Pozsonyban csütörtökön nyilvánosságra került információkból kiderült, hogy a Rádio Expres műsorvezetője Ivan Gasparovic beszédmódját utánozva felhívta Klaust és szlovákiai menedéket ajánlott fel neki. A rádió Klaus nyilvánosságra került sms-üzenetére reagált, amelyben egyik ismerősének azt írta, emigrál, ha Karel Schwarzenberg nyeri meg a cseh elnökválasztást.
Andrej Wallner, a leghallgatottabb szlovákiai rádióállomás műsorvezetője megkérdezte Klaust, hogy komolyan gondolja-e kijelentését. „Ó nem, ez csak egy túlzó sms-üzenet volt egy ismerősömnek” – válaszolta Klaus abban a hitben, hogy a szlovák köztársasági elnökkel beszél. Az újságíró hozzátette: szükség esetén menedéket tud neki felajánlani Limbachban, egy Pozsony melletti faluban, ahol a szlovák államfő lakik. A rövid párbeszéd után a rádiós felfedte kilétét, ami Klaust felbosszantotta. „Ön csúfot űz belőlem. Szégyellje magát” – mondta a cseh elnök. Értesülések szerint az Expres rádió a párbeszédet, amely most hozzáférhetővé vált az interneten, nem adta le.