Ismét letette az elnöki esküt Barack Obama

2013. január 21. 07:43

Noha az elnöki eskütétel a Fehér Házban a média nyilvánossága előtt lezajlott szertartással hivatalosan megtörtént, a ceremóniát hétfőn a kongresszus lépcsőjén, több százezer ember előtt is megismétlik.

2013. január 21. 07:43

A kettős fogadalomtétel magyarázata az, hogy noha az amerikai alkotmány értelmében az elnök kormányzási ciklusa január 20-án délben jár le, ez az időpont idén vasárnapra esett. Ilyen esetben a hagyomány értelmében a szokásos parádét a következő napon rendezik meg, újabb ünnepélyes eskütételt követően.

A nap folyamán, korábban Joe Biden alelnök is felesküdött: Sonia Sotomayor, a legfelsőbb bíróság bírája előtt tette le fogadalmát. Ezzel Sottomayor lett az első latin-amerikai származású bíró, aki elnöki vagy alelnöki eskütételt fogadott.

Obama elnök, miként négy évvel ezelőtt, ezúttal is John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke előtt tette le a fogadalmat.

Barack Obama és Joe Biden vasárnap az arlingtoni katonai temetőben megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját. A beiktatás alkalmából meghirdetett Nemzeti Szolgálat Napján, szombaton – amikor mind az 50 amerikai államban tisztelegtek önkéntes munkával a polgárjogi mozgalom nagy alakja, Martin Luther King emléke előtt –, az Obama házaspár egy washingtoni iskola felújításában segédkezett.

Az ünnepélyes eskütétel napján, hétfőn várhatóan 600-800 ezer ember gyűlik majd össze Capitolium és a Washington-emlékmű között elterülő National Mall park gyepén. Obama első fogadalomtételére négy évvel ezelőtt csaknem 2 millióan voltak kíváncsiak, ami minden eddigi elnöki eskü nézőrekordját megdöntötte.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!