Az, hogy a tömegértékek közötti eltérés csak helyszíni ellenőrzéssel derülhetett ki, az mutatja, hogy nincs megfelelő együttműködés a nemzeti ellenőrző hatóságok között. Az illetékes német hatóság, a Deutsche Flugsicherung (DFS) például nem tud betekinteni az ír hatóság nyilvántartásába. A DFS éppen úgy, mint a többi európai illetékes hatóság, kénytelen a légitársaságok által megadott adatokra hagyatkozni, mint ahogy a teljes európai légtérért felelős Eurocontrol is.
A Frankfurt-Hahn és Bréma repülőtéren végzett ellenőrzések alapján a német hatóságok felszállásonként 17 euró díjtól estek el. Ez persze nem nagy összeg, de ebben az esetben nem is az összeg nagyságáról van szó. Igaz, a Ryanair napi ötven németországi felszállása már 850 euró bevételkiesés, egy év alatt pedig már csinos 370 ezer euróra rúg.
Az évente mintegy 79 millió utast szállító Ryanair „spórolós” üzleti modellje értelmében félreeső, vagyis olcsó repterek között közlekedteti járatait. Az ilyen alacsony forgalmú reptereknek minden euró számít. Valószínűleg ezért nem kifogásolták még a gépek felszállási tömegét. Aki ezt megteszi, az magára vonja ugyanis a Ryanair tulajdonosa, Michael O'Leary haragját, és azzal kell számolnia, hogy a cégvezér törli a repteret a légitársaság hálózatából.