A horvát kormány elégedetlen az INA részvényesi szerződésével és már régóta tárgyal a Mollal annak módosításáról – jelentette ki szerdán a horvát közszolgálati rádióban.
A miniszter arra a kérdésre, hogy az Ivo Sanader volt kormányfő perében kedden született elsőfokú ítélet után milyen lépésre készül a kabinet az INA részvényesi szerződéssel kapcsolatban, kifejtette: „függetlenül magától az ítélettől, a kormány elégedetlen a részvényesi szerződéssel, és úgy gondolom, hogy az kiegészítések és módosítások tárgya lesz, és olyan szerződés köttetik, amellyel mindkét fél elégedett lesz”. A zágrábi megyei bíróság kedden tíz év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen Sanadert háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés bűntettének elkövetése miatt. A per egyik vádpontja szerint a volt kormányfő a magyar Mol olajipari társaságtól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett. A Mol Nyrt. visszautasította a Sanader-ítéletben elhangzottakat, közölve: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.
Az INA horvát olajvállalat részvényeinek 44 százaléka a horvát kormány, 49,1 százaléka pedig a Mol magyar olajipari társaság tulajdonában van. Horvát részről korábban is többször kritizálták az INA igazgatóságán belüli viszonyokat, azt állítva, hogy a horvát felet képviselő igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok hátrányban vannak a Mol delegáltjaival szemben, és hogy az INÁ-t gyakorlatilag Budapestről irányítják. A kormány részéről a leghevesebb kritikákat általában Linic pénzügyminiszter fogalmazta meg, aki szerint a Mol mint stratégiai partner nem fektetett be eleget a horvát olajvállalatba. A nem jogerős ítélet után a horvát média azt taglalja, hogy a kormány felülvizsgáltatja-e az INA részvényesi szerződést. „Minden szerződés akkor jó, ha azzal az egyik és a másik fél is elégedett” – jelentett ki Linic a szerdai rádióműsorban, hozzátéve, hogy a Zoran Milanovic miniszterelnök vezette kormányt eddig is foglalkoztatta a megállapodás, és folytatják annak megvitatását.