Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország

DSK hatmillió dollárt fizet peren kívül vádlójának

2012. november 30. 13:31

Peren kívül megegyezett Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezér azzal a szobalánnyal, aki nemi erőszak vádjával kártérítési eljárást indított ellene.

2012. november 30. 13:31

A Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn hatmillió dollárt fizet Naffissatou Diallónak – írta pénteki számában a Le Monde. A vezető francia napilap a volt IMF-vezér környezetére hivatkozva úgy értesült, hogy „Dominique Strauss-Kahn az elmúlt hónapokban többször személyesen járt New Yorkban” és „a megegyezés legfőbb részleteit nyár végén sikerült tető alá hozni”. A Le Monde úgy tudja, hogy Strauss Kahnnak „6 millió dollárt (4,64 millió eurót) kell átutalnia annak, aki nemi erőszakkal vádolta meg”. A lap szerint a volt politikus azt is elárulta a hozzá közelállóknak, hogy 3 millió dolláros hitelt vesz fel, a másik 3 millió dollárt pedig felesége, Anne Sinclair – akitől már különváltan él – adja kölcsön. 

A Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatója ellen egy guineai származású szobalány, Naffissatou Diallo nyújtott be kártérítési keresetet nemi erőszak miatt, miután ugyanebben az ügyben általa indított büntetőjogi eljárás nem jutott el vádemelésig, részben mert kétségek merültek fel a felperes szavahihetőségével kapcsolatosan. A The New York Times adta hírül péntekre virradóra, hogy a Strauss-Kahn és vádlója pénzügyi egyezségre jutottak, s így lezárul a polgári eljárás is. Az amerikai lap azonban nem közölte, hogy mekkora összegben állapodtak meg a felek, akiknek állítólag a jövő héten kellene megjelenniük a szobalány lakhelye szerint illetékes New York-i bíróságon.

Egyelőre egyikőjük ügyvédje sem erősítette meg a lapértesüléseket, de a megállapodás elemzők szerint nem okozott meglepetést. Az ügy ugyanis teljes holtpontra jutott, miután Strauss-Kahn arra hivatkozva kérte az az ellene benyújtott polgári peres kereset elutasítását, hogy annak benyújtása idején diplomáciai jogi mentességet élvezett. Ezt viszont a bíró májusban elutasította. A fél évvel ezelőtt még a francia elnökségre aspiráló Strauss-Kahn politikai karrierjét derékba törő incidens 2011. május 14-én történt. Az ügyben a lemondott IMF-vezér ellen büntetőeljárást indítottak, de a vádakat később ejtették, mert az illetékes manhattani ügyészség Diallót nem találta szavahihetőnek. Strauss-Kahn 2011 augusztus végén tért vissza Franciaországba. A New York-i Sofitel szálloda volt szobalánya azonban ezután polgári peres keresetet nyújtott be, meg nem határozott összegű kártérítést követelve az általa „brutálisnak” és „szadistának” nevezett támadás miatt, amelyet állítása szerint a világ egyik legnagyobb hatalmú embere követett el.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2012. november 30. 16:25
Szobalány kerestetik, havi fixért. Lesz nekije sokrétű feladata, ammán fix...
Trükkök Százai...
2012. november 30. 16:02
http://www.youtube.com/watch?v=UE28h-77LTg
öszödibeszéd
2012. november 30. 15:53
Azt hitte volna az ember, hogy egy jobb ügyvéd simán kimenti a slamasztikából! De ezek szerint nem. Akkor mégiscsak volt ott egy kis "késztetés". És ha itt megvolt, akkor a többi elhíresült esetben is lehetett valami... Csak nehogy a többi hölgyemény is ilyen sikeresen perelje a vén kurafit :))
istimester
2012. november 30. 15:34
Fene a izlését.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!