Testi sértésnek minősítette a körülmetélést egy kölni bíróság

2012. július 01. 17:53

Vita kezdődött Németországban a vallásszabadság határairól egy bírósági döntés nyomán, amely szerint fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélése testi sértés. Guido Westerwelle külügyminiszter egy vasárnapi nyilatkozatban óvott attól, hogy a vita hevében megkérdőjelezzék a vallási toleranciát.

2012. július 01. 17:53
A német diplomácia vezetője hangsúlyozta: Németországban mindenki szabadon gyakorolhatja vallását, e szabadság pedig a hagyományok ápolására is kiterjed. A kölni tartományi bíróság kedden hozott ítéletének indoklása szerint a fiúgyermekek körülmetélésének zsidó és muzulmán vallásúak körében gyakorolt szokása sérti az egyén önrendelkezési jogát, amely előbbre való a vallásszabadságnál. Guido Westerwelle szerint nem fordulhat elő, hogy a kérdés körül kibontakozott „jogi természetű vitában nemzetközi szinten kétely merüljön fel a vallási tolerancia németországi érvényesülésével kapcsolatban”.
 
A bíróság gondolatmenete alapján a körülmetéléssel várni kell addig, amíg az érintett nagykorú lesz és önállóan, saját belátása szerint dönthet a beavatkozásról. A Németországi Zsidó Közösségek Központi Tanácsa szerint a körülmetélés elhalasztása elfogadhatatlan. „Erről csak a Jóistennel lehetne megegyezni” - mondta Dieter Graumann, a szervezet elnöke, aki szerint nincs lehetőség eltérni a vallási előírásoktól. Az pedig elképzelhetetlen, hogy Németországban „illegalitásba szorítsák a zsidóságot” - mondta Graumann a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi lapnak. 
 
Az ítélet ellen muzulmán és keresztény szervezetek is tiltakoztak. A német orvosi kamara viszont a FAS beszámolója szerint azt tanácsolja tagjainak, hogy egyelőre ne végezzenek vallási indíttatású körülmetélést gyermekkorúakon, a gyermekgyógyászok szakmai szervezete pedig azt javasolja a szülőknek, hogy halasszák el a beavatkozást és adjanak lehetőséget a gyermeknek arra, hogy saját maga döntsön. 
 
A bíróság egy muzulmán orvos ügyében ítélkezett. Az illető egy négyéves fiún végzett rituális körülmetélést. A beavatkozás komplikációkkal járt, a gyerek kórházba került, az illetékes ügyészség pedig értesült az esetről és perbe fogta az orvost testi sértés miatt. 
 
A vádlottat első fokon felmentették, arra hivatkozva, hogy a szülők beleegyezésével hajtotta végre a beavatkozást. A kölni tartományi bíróság másodfokú ítéletében helyben hagyta az ítéletet, de az indokláson változtatott: az orvost azért mentették fel, mert nem tudott arról, hogy cselekedete jogellenes. 
 
Szakértők szerint a kölni bíróság döntése nem kötelező más bíróságok számára, de ezentúl már senki nem hivatkozhat arra, hogy nem tudta azt, hogy gyermeken tilos körülmetélést végezni.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trendo
2012. július 02. 06:27
Álhír: Elrabolták és körülmetélték bosszúálló zsidók egy szélsőjobboldali szervezet vezetőségét. A brutális csonkítást elkövetők kihasználták az áldozatok védekezésre képtelen állapotát (a sértettek a gyönyörtről elaléltak, mikor végigolvasták a Mandiner portál antiszemitizmustól túlfűtött komment-oldalát) Az ügyészség haladéktalanul vádat emelt, nemcsak az elkövető sakterok, hanem a felbujtó rabbi ellen is.
egysegelem
2012. július 01. 23:22
O jaj, a nacik a zsido kisgyerekek miatt aggodnak. A sziv megszakad. Komolyan.
Öreg
2012. július 01. 21:02
A körül metélést nem akarom véleményezni, mivel semmilyen módon -sem hitből kifolyólag, sem fizikai értelemben- nem vagyok /vagyunk/ érintett, de az az álláspont, hogy a gyerek ha megnő, majd eldönti, mit akar, egy liberális baromság. Mennyi rengeteg dolog történik a gyerekekkel, amit -később- Ő nem vállalna, csak a szülei vagy az állam rákényszerítette. Ha pedig fontos a gyerek véleménye, nem lehetne az abortuszról is megkérdezni, majd ha megnő...
flazz
2012. július 01. 20:37
Semmi bajom a vallassal es a hittel. de aki a 21 sz-ban istenre hivatkozik a fitymalevagasnal az retardalt fanatikus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!