Románia: Basescu Pontát bízta meg kormányalakítással

2012. április 28. 09:51

Traian Basescu államfő Victor Pontát, a román Szociáldemokrata Párt elnökét kérte fel kormányalakításra péntek este. A bukaresti törvényhozói testület ugyanezen a napon buktatta meg a Mihai Razvan Ungureanu vezette kormányt.

2012. április 28. 09:51

Victor Pontát, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét kérte fel kormányalakításra Traian Basescu államfő, aki ezt péntek este, a parlamenti pártokkal folytatott konzultáció után jelentette be Bukarestben. A bukaresti törvényhozói testület ugyanezen a napon buktatta meg a Mihai Razvan Ungureanu vezette kormányt. Pontát a szociáldemokraták, a liberálisok és a konzervatívok alkotta ellenzéki Szociálliberális Szövetség (USL) javasolta kormányfőnek. Basescu azt követően nevezte meg miniszterelnök-jelöltnek a 39 éves politikust, hogy a korábbi kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PDL) nem javasolt senkit a soraiból erre a posztra az államfőnek, így gyakorlatilag önként vonult ellenzékbe. Basescu is hangsúlyozta rövid beszédében, hogy a PSD volt az egyedüli párt, amelyik miniszterelnököt javasolt. Mint mondta, azért is választotta Pontát, mert őt támogatja az ellenzéki szövetség másik két tagja is, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC). Basescu és az ellenzék viszonya évek óta feszültségekkel terhelt. Korábban Basescu kijelentette, hogy mandátuma idején nem fogja megbízni kormányalakítással Pontát, akit "éretlen" politikusnak nevezett.

 
Az államfő reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb sikerül hivatalába lépnie a kabinetnek, és így folytatódhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éppen folyamatban lévő, bukaresti felülvizsgálati látogatása. Basescu hangsúlyozta, hogy ezek a tárgyalások szakértői szinten mindenképpen folytatódnak az új kabinet hivatalba lépéséig is. Victor Ponta bejelentette: a fő feladata az, hogy a választásokig biztosítsa a kormányzást, és meggyőzze az embereket arról, hogy Romániában jó irányba haladnak a dolgok. Mint mondta, az új kabinet elsősorban az USL támogatására számít a parlamentben.
 
Ponta és Crin Antonescu, az ellenzéki szövetség másik társelnöke azonban már délután tárgyaltak a nemzeti kisebbségek frakciójával is, amelynek tagjai közül többen megszavazták az Ungureanu-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. Így ők hozzájárultak az addig általuk is támogatott kabinet megbuktatásához. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke pénteken délután újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az USL részéről nem kaptak felkérést, hogy ők is támogassák a szociálliberális kormányt. Victor Pontának maximum tíz nap áll a rendelkezésére, hogy összeállítsa kormányának névsorát, és a parlament „áldását” kérje. Ponta 2001-ben bukkant fel a román politikában, ő Adrian Nastase volt román miniszterelnök felfedezettje, akinek támogatásának köszönhetően a PSD ifjúsági szervezetét vezette, majd tárca nélküli miniszteri és államtitkári tisztséget is betöltött. Ponta 2010 óta elnöke PSD-nek. Politikai pályafutása előtt ügyész volt.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cili
2012. április 28. 12:48
Nem Magyar barát,most nehéz lesz a mieinknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!