Portugália volt az első állam, mely ellen az Unió kénytelen volt eljárást indítani túl magas deficitje miatt. José Sócrates ügyvezető portugál kormányfő ez év március 23-án kényszerült lemondásra, és arra, hogy országa számára segítséget kérjen. Az előrehozott választásokat június 5-én tartják.
Uniós szakértők szerint Brüsszel segítsége csak Portugália költségvetési kiigazítása mellett valósulhat meg - ennek részleteit vitatják meg pénteken Gödöllőn, az Ecofin EU pénzügyminiszterek találkozóján. Feltételezhető, hogy a Portugália által korábban visszautasított mentőcsomag jelenti majd a megbeszélés kiindulópontját, és hogy a most elkészülő tervezet elfogadására már nyomatékosan kérik a segítségre szoruló államot.