Az úzvölgyi katonatemetőben rendszeresen ünnepségeket szervező Mihai Tarnoveanu és hívei már szerveztek felvonulást a városban, a főtéren hangosan bömböltetve a zenét.
Alig egy esztendővel azután, hogy elhárult a szélsőjobboldali kormányalakítás közvetlen veszélye, Románia ugyanott tart az egymással civakodó mérsékelt pártok miatt.
„Ez nem ígéretpolitika — ez valódi, komoly, európai forrás, amely közvetlenül a parajdiakat segíti. Most a bukaresti kormányon a sor” – fogalmazott Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő.
Ma már tudjuk, hogy a nagy szavak csak üres kampányígéretek voltak Magyar részéről. A Tisza miniszterelnöke ugyan eleinte próbált „keménykedni” Ficóval, ám néhány hete Gödöllőn már úgy mosolyogtak egymásra, hogy a Benes-dekrétumok ügye szóba sem került a megbeszéléseken.