Vlogger, youtuber, tiktokker: aki nem tartja a lépést, hamar úgy érezheti, nem is érti már, milyen „foglalkozások” vannak és miről is beszélnek körülötte. Noha a magyar piac a nyelvi korlátok miatt relatíve kicsi, még így is vannak jópáran, akik (akár kifejezetten jól) megélnek abból, hogy videós tartalmakat gyártanak. A politikusoknak persze nem az a céljuk, hogy csatornáik anyagi hasznot hozzanak, ők a politikai hasznot keresik: márpedig ilyen videókkal kedveltebbé, eladhatóbbá válnak, ami pedig kőkeményen szavazatokra váltható. A népszerűség kedvéért vannak tehát alapvetően ezeken a platformokon. És bár a nagy kék oldal még mindig mindent visz a magyar politikusok közösségi média-kommunikációjában, egyre többen fedezik fel maguknak a TikTok kisvideók világát.
Általános jellemző, hogy sokan még csak duplikálják az elkészült tartalmakat, azaz, ha elkészítenek egy videót a Facebookra, azt feltöltik más felületeikre is, a munkát pedig elvégzettnek látják. Egyre többen vannak azonban, akik célcsoport-specifikus tartalmakat készítenek, figyelembe veszik tehát követőik korfáját a Facebookon, ahogy figyelmet fordítanak arra is, hogy a TikTok az igazán fiatalok közege. Utóbbival együtt jár, hogy nem szalagátvágós, öltönyben feszítős videókkal érdemes itt kísérletezni, hanem sokkal lazább megjelenéssel, szóhasználattal és üzenettel.
Konzervatív fölény a social media bugyraiban
A 2022-es országgyűlési választások előtt a Mandiner olvasói hetente találkozhattak Like Fight rovatunkkal, a cikksorozatban folyamatosan megvizsgáltuk, melyik politikai oldal, mely politikusok és véleményformálók teljesítettek jobba a Facebookon. Már abból is az derült ki, hogy a korábbi sztereotípiákra rácáfolva a jobboldal erősebb hatást tudott kiváltani és hatékonyabban mozgósított (ahogy később a választásokon is). Talán ugyanaz a sztereotípia mondatja, hogy meglepő, de a TikTokon is több a jobbos politikus, ráadásul aktívabbak is.
A magyar politikusok közül említésre érdemes például Tuzson Bence.