Karácsony télen: nem lesz jegyáremelés – Karácsony nyáron: jegyárat kell emelnünk

2023. július 21. 11:48

A főváros korábban még azt kommunikálta, hogy nem háríthatják át a terheket a budapestiekre, most viszont már a kormányt hibáztatja és emelnek.

2023. július 21. 11:48
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Miközben tavaly decemberben még azzal tréfálkozott Karácsony Gergely főpolgármester, hogy „az apa férfi, a benzinár nő, a vonaljegy marad 350 forint”, most bejelentette, hogy mégis meg kell emelniük a BKK-vonaljegyek árát, „hogy a bérletekét ne kelljen, és biztonságban legyen a budapesti közösségi közlekedés”.

Karácsony a döntésről szóló posztjában a kormányra hárította a felelősséget, 

mert mint írta: „a kormányzati sarcpolitika immár a közösségi közlekedés működtetését veszélyezteti”. 

A baloldali ezután hosszas magyarázkodásba kezdett, hangsúlyozva, hogy mennyi fejlesztést hajtottak végre az elmúlt években, miközben „a kormány 15-szörösére emelte a budapestiekre kirótt elvonást és ma már Budapest finanszírozza a kormányt, és nem fordítva”. A főpolgármester azzal is mentegetőzött, hogy a vonaljegyek ára tíz éve változatlan, ráadásul a magyar városok közül Budapesten az egyik legolcsóbb.

Százmilliárdokból csődközeli helyzet

Emlékezetes, Tarlós István, korábbi főpolgármester, az Indexnek adott interjújában is hangsúlyozta: 

2019-ben több mint 200 milliárdos tartalékkal adta át Budapestet. 

Ebből a Városháza tartaléka októberben 200 milliárd volt, 160 milliárd értékpapírban, 40 készpénzben, úgyhogy ehhez hozzá sem adtuk az intézmények 7 milliárdos megtakarítását.

Karácsony legutóbb áprilisban lengette be, hogy a nyárra fizetésképtelenné válhat a főváros. Az akkori sajtótájékoztatón Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes viszont még azt mondta, hogy 

óvniuk kell a budapestieket a válságtól, annak terheit nem háríthatják át rájuk azért, mert a kormány nem tud, nem képes, nem akar segíteni". 

A Mandiner.hu által megszerzett, Kiss Ambrus által a Pénzügyminisztériumnak írt márciusi levél azt támasztja alá, hogy Budapestet valóban csődközeli helyzetbe kormányozta a vezetése és a nyáron fizetésképtelenné válhat.  Miközben egyébként Karácsony panaszkodik, továbbra sem tudott világos választ adni arra, honnan került az általa vezetett 99 Mozgalom számlájára több, mint félmilliárd forint a tavalyi országgyűlési választás előtt. 

Nyitókép: Karácsony Gergely főpolgármester és Őrsi Gergely II. kerületi polgármester a fővárosi járműcsereprogramról tartott sajtótájékoztatón a Széll Kálmán téren 2023. június 15-én. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
 

 

Összesen 279 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
irmag2
2023. július 24. 08:58
Ez az a Karácsony, ami után sem Újév, sem új hónap, sem új nap nem jön, önmaga a teljes csőd. Az én Lenon barátom így énekelt rólad, pedig szerencsés volt, nem is ismert "So this is Christmas And what have you done Another year over And a new one just begun"
Dunhill67
2023. július 22. 09:59
"lassan mondom,hogy Orbán Viktor is megértse...nem lesz gázár emelés" (by múmia ildikó....ismerős..megint kifogytak a mások pénzéből,miért is nem vagyok meglepődve
southwind-2
2023. július 21. 21:19
mi ez a hiszti, Szegeden már régóta 420 és januártól 600, pedig kisebb város, kisebb távolságok és a pestinél jóval kevesebb fizetések
P.Gy.
2023. július 21. 21:11
"Vader nagyúr" is megmondta anno: NEM LESZ GÁZ ÁREMELÉS! Most ezen már nincs mit csodálkozni..... Lett az is, lesz ez is! Az igazmondó juhász esete...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!