Úgy fogalmazott: „Európába vissza kell hozni az demokráciák demokráciáját, vagyis meg kell kérdezni az embereket az európai uniós döntésekről. Látható, hogy az uniós intézményrendszer egy morális válságban van, ezt jelzik a korrupciós botrányok. Nem tartják be saját magukra vonatkozó szabályokat, viszont boszorkányüldözést folytatnak olyan országokkal szemben, amelyek másfajta uniót képzelnek el, mint ők.”
Azt is elmondta, hogy elfogyott a pénzt, látszik, hogy nem arra költötték el az uniós költségvetés, amire azt az európai állampolgárok „dobtak össze”. Az embereket kell előtérbe helyezni, nem a politikusokat, a csalódott választókhoz kell szólni, akiket elárult például a Néppárt. Hozzátette, azon fog dolgozni, hogy az EP-ben minél több olyan hang legyen a jövőben, amely kiáll Magyarország mellett.