Észak-Korea ballisztikus rakétákat lőtt ki Trump dél-koreai csúcslátogatása előtt

Hónapok óta először több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki Phenjantól délre, mintegy 350 kilométeres repüléssel.

Az egyik kémügynökség szerint idén 40 százalékkal többen vetettek véget az életüknek a kommunista diktatúrában, mint tavaly.

Kim Dzsongun észak-koreai diktátor parancsot adott ki az öngyilkosság betiltására.
Az ok: az ország állampolgárainak körében megugrott az öngyilkossági esetek száma: az egyik kémügynökség szerint idén 40 százalékkal többen vetettek véget az életüknek, mint tavaly. Ennek okát a rossz életkörülményekben látják a szakértők.
Van olyan megye, ahol idén 35 öngyilkossági esetet jegyeztek fel. A legtöbb esetben egész családok vetettek véget az életüknek – írja a The Sun.
De nem csak ez a fajta halálok, hanem az éhezés okozta halálesetek száma is megnőtt – konkrétan: megháromszorozódott – az elmúlt években a kommunista diktatúrában.
Kim egyébként „a szocializmus elleni árulásnak” minősítette az öngyilkosságot, és utasította a helyi önkormányzatokat, hogy tegyenek megelőző intézkedéseket.
Nyitókép: MTI/EPA/KCNA