Brutális autóbaleset Baranyában: élet-halál között van egy idős nő és az unokája
Egy fekete Mercedes az ütközés után nagy sebességgel lesodródott az útról és többször megpördült, majd vezetője és női utasa rácsavarodott egy fára.
A művésznő május 16-án lett volna 96 éves.
Kilencvenöt éves korában meghalt Máthé Erzsi színművész, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, az egyik legjellegzetesebb orgánumú magyar színésznő – tudta meg az Index a család egyik barátjától. Hozzéteszik: Máthé Erzsi, aki május 16-án lett volna 96 éves,
játszott filmekben, kabaréjelenetekben is.
Máthé Erzsi 1927. május 16-án született Budafokon Mertz Erzsi néven. Nagy szegénységben nőtt fel, a II. világháború után ráadásul elvették az otthonukat, illetve kitelepítették őket, mert svábok voltak – írja a Blikk.
1945-1948 között az Országos Színészegyesület színiiskolájának hallgatója volt, ahol Rátkai Márton, Ascher Oszkár, Lázár Mária, Várkonyi Zoltán és Gobbi Hilda volt a mestere. 1949-ben a Nemzeti Színházban beugrott Szörényi Éva helyére az egyik darabban, amelyet Major Tamás rendezett. Major mondta neki, hogy Mertz Erzsi néven nem lehet színésznő, így lett Máthé Erzsi.
A Jászai Mari-díjat kétszer kapta meg Máthé Erzsi, ezen kívül érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze lett. Megkapta a Kossuth-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat), a PUKK-díjat, a Vastaps-díjat, a filmszemle életműdíját, a Hazám-díjat és a Kállai Ferenc-életműdíjat. Budapest díszpolgárává is megválasztották.
Máthé Erzsi évek óta visszavonultan élt, életkora és betegsége miatt folyamatos orvosi ellátásra, ápolásra szorult. Színésztársai, egykori kollégái mindvégig tartották vele a kapcsolatot, barátai látogatták, telefonon beszéltek vele. A Nemzet színésze május 8-án este csendben elaludt.
Nyitókép: MTI Fotó: Nándorfi Máté