Itt a vége: férfibörtönbe küldik az erőszaktevő transznemű „nőt”

2023. május 11. 13:10

Angliai abszurd: a gyermekmolesztálás miatt elítélt transznemű bűnöző néhány hétre rá, hogy kiengedték a börtönből, megerőszakolta egy netes ismerősét.

2023. május 11. 13:10
null

Lexi-Rose Crawford kilenc évet fog eltölteni férfibörtönben – írta meg a Daily Mail brit bulvárlap. A férfinek született személy most nőként identifikálja saját magát, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy – miután kiengedték a börtönből, ahova egy 15 éves lánnyal való szexuális tevékenység miatt került – ezúttal egy másik női ismerősét erőszakolja meg. A péniszével (with her penis).

Crawford azután kezdett magára nőként tekinteni, hogy az első ügye után 2019-ben kiengedték a börtönből.

Újabb áldozatát nem sokkal később a Facebookon ismerte meg, hozzá egy PlayStation játékkonzollal kopogtatott be, hogy játsszanak;

aztán fogdosta és leteperte áldozatát, figyelmen kívül hagyva annak tiltakozását, és megerőszakolta.

Aztán négy év kellett hozzá, hogy végre ítélet szülessen; mindenesetre az erőszaktevő az őt meghallgató bristoli bíróságon arra hivatkozott, hogy képszakadása volt, és nem emlékszik semmire, de ez sem az ügyészt, se az esküdteket, se a bírót nem hatotta meg; az áldozat felolvasott vallomása alapján olyan traumát élt át, hogy rémálmai vannak, el kellett költöznie korábbi otthonából és a történtek után többször öngyilkosságot is megkísérelt.

Ahogy az is elhangzott Crawford védőjétől, hogy védencét érzelmileg instabil személyiségzavarral, autizmussal és nemi diszfóriával (nemi identitás zavarral) diagnosztizálták, és ő maga is mindenféle rossz dolgon keresztülment. 

Végül most kilenc évre ítélték, amit az új gyakorlat szerint férfi börtönben kell eltöltenie – a briteknél hosszú vita után döntöttek úgy, hogy transznemű nő rabot nem helyeznek nők közé, ha még rendelkeznek férfi nemi szervekkel. Büntetése kétharmadának letöltéséig valószínűleg nem is szabadul.

Emlékezetes, nemrég volt hasonló ügy az Egyesült Királyságban: a szintén transznemű Isla Bryson ügyében hoztak hasonló ítéletet: hiába a (mondvacsinált) nemváltás, irány a férfi börtön.

Nőket erőszakolt, amikor még férfi volt, most transzneműként nem mehet női börtönbe

A Sky News arról ír, hogy Isla Bryson a bíróság szerint két nőt erőszakolt meg akkor, amikor férfiként élt volt, és Adam Graham volt a neve. Azóta transznemű nőként él, írják, az ítélet szerint azonban nem mehet női börtönbe.

Nyitókép: Felvonuló a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok tüntetők Pristinában 2019. október 10-én. (MTI/EPA/Valdrin Xhemaj)

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alenka
2023. július 10. 18:44
Durva leszek: repedjen ezer darabra ....ott
NTLLK
2023. május 24. 13:59
Borzalmas, hogy mi vár rá nő létére egy férfibörtönben!
formaegy
2023. május 12. 09:42
Beteg állatokról beszélünk. Remélem olyan barlang nyílást csinálnak rajta, hogy egy hadihajó is be tud majd úszni.
khomeini
2023. május 11. 23:20
ez se fog tobbe hangosan fingani
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!