Videón a pillanat, amikor először lép a hívek elé XIV. Leó pápa

„A béke legyen veletek” – mondta az új pápa.

Nem az adóhatósági dolgozók szúrták ki a csalást.
Bezárt a büfé, amely éveken keresztül működött a római Agenzia delle Entrate adóhatóság épületében adófizetés nélkül. A büfés hosszú éveken keresztül árult szendvicset és kávét az adóhatóság dolgozóinak, sőt, még fénymásolást is vállalt, egy kikötéssel: csak készpénzzel lehet fizetni. A több éves működés alatt pedig egyszer sem adott blokkot, amiért érdekes módon senki sem reklamált.
Az esetről először a Mediaset Striscia la Notizia című műsorában lehetett hallani 2018-ban. Öt évvel később, amikor a műsorvezető visszatért a bárba, meglepődve tapasztalta, hogy semmi nem változott.
A műsorvezető, Jimmy Ghione arról kérdezte az intézmény dolgozóit, hogy mit gondolnak a büfés bátorságáról, hogy egy adóhatósági intézményben nem ad blokkot. Bár a dolgozók nem voltak túl készségesek, Sergio Mazzei, a cég kommunikációs vezetője ígéretet tett, hogy ellenőrizni fogják a büfé működését.
Úgy látszik, a csatorna fáradozása nem volt hiába való, a La Repubblica római lapja ugyanis szombaton jelentette be a hírt: bezárt az adókerülő büfé az adóhatóság épületében.
Nyitókép: Pixabay