Ugyan nem fejtette ki, miként tervezné végrehajtani a tervét, szakértők már korábban is figyelmeztettek, hogy jogilag nem túl egyszerű rákényszeríteni a szíriaiakat, hogy elhagyják Törökországot és hazatérjenek.
Törökországban jelenleg egyébként is feszült a hangulat az ott élő menekültekkel szemben, az ország ráadásul egyre nagyobb gazdasági gondokkal küzd. Kemal Kilicdaroglut - a legfőbb ellenzéki tömörülés, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnökét – hatpárti ellenzéki pártszövetség jelölte Recep Tayyip Erdogan török elnök kihívójaként a május 14-én tartandó elnökválasztásra. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint meglehetősen szoros a verseny Erdogan és kihívója között.
(MTI)