Az ENSZ becslései szerint India megelőzte Kínát, a világ legnépesebb országa lett – számolt be róla hétfőn a The Guardian online kiadása.
A világszervezet szerint ez a legjelentősebb változás a feljegyzések kezdete óta. Az ENSZ számításai szerint – melyeket számos tényező, köztük a népszámlálási adatok, valamint a halálozási és születési ráták alapján készítettek – India lakossága jelenleg 1 425 775 850 fő, ezzel első alkalommal laknak többen a dél-ázsiai országban, mint Kínában. Mióta az ENSZ 1950-ben elkezdte a Föld népességének nyilvántartását, ez az első eset, hogy Kína elveszítette az első helyet.
A kínai népességcsökkenés előzménye, hogy évtizedeken át szigorú törvényekkel igyekeztek korlátozni a születésszámot, a többi között az 1980-as években egyre korlátozták a családonként vállalható gyerekek számát, a további gyerekek vállalását bírsággal sújtották. Kezdetben a törvényekkel hatékonyan tartották kontroll alatt a népesség alakulását,
ám a szigorú szabályozás saját sikerének áldozata lett, és mára az ország a gyorsan elöregedő társadalom okozta súlyos problémákkal küzd.
Az egyik gond, hogy mivel hagyományosan a fiúgyerekeknek örültek a családok, az egykézés a lányok számának rendkívüli csökkenéséhez vezetett: jelenleg mintegy 32 millióval több az országban a férfi, mint a nő – írta az Egy gyerek című, a népességszabályozás hatásairól szóló könyvében Mei Fong Pulitzer-díjas újságíró.