Ferenc pápának készített ajándékot Keresztes Ildikó

2023. április 19. 14:56

A pápalátogatás tiszteletére született Magyar Fohász 2023 című dal egyik előadója a népszerű énekesnő, Keresztes Ildikó, aki első szóra igent mondott a felkérésre.

2023. április 19. 14:56
null
Sal Endre
Sal Endre

Varga Miklós, Vastag Csaba és Keresztes Ildikó adja elő a Ferenc pápa magyarországi látogatására készült dalt, a Magyar Fohász 2023 című szerzeményt. Keresztes Ildikó örömmel mondott igent a felkérésre.

„Erdélyi keresztény családban születtem. Úgy érzem, az élet mindig a tenyerén hordott, mert a jó Isten mindig velem volt és soha nem hagyta, hogy letérjek a helyes útról. Terelgetett, olykor figyelmeztetett.

Varga Miki a pályám elején sokat segített nekem, én pedig az X-Faktor mentoraként Csaba útját próbáltam egyengetni. A közreműködésre egyébként Toldi Tamás, a dal szövegírója kért fel, amit ezúton is köszönök” – mondta a Mandinernek az énekesnő.

Keresztes Ildikó szerint a dal egy ajándék a részükről, amellyel szeretnék megköszönni az egyházfőnek, hogy immár másodszor is Magyarországra látogat. 

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Scio
2023. április 19. 15:33
Érdekes...(neo)liberális honfitársaink mindig a toleranciát szokták hangsúlyozni ...nyilván magukkal ( és a "mássággal") szemben...no, de nem így a kereszténységgel, vagy bármivel szemben, ami/aki magyar...
Láncfűrészes Attasé
2023. április 19. 15:22
Akkor a rogáni utasítás szerint már nem is demens vénember meg sorospápa, ahogy bayerzsóti böfögeti magából?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!