„Ennél kontraproduktívabb megerőszakolása a fiataloknak nincs” – kőkeményen beleszállt az MLSZ-be a szókimondó klubvezető

Dilettáns szabályok, hozzá nem értő alkotók, itthoni társadalmi és genetikai problémák.

Az MLSZ vezetője azonban az UEFA alelnöke és a végrehajtó bizottság tagja sem maradhatott.
Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét újraválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnökévé az európai szövetség (UEFA) csütörtöki tisztújító kongresszusán, Lisszabonban. Az MLSZ vezetője az UEFA alelnöke és a végrehajtó bizottság tagja sem maradhatott, mert egyrészt március 20-án betöltötte 70. életévét, másrészt
A FIFA alelnöki posztjáért Csányi mellett Ari Lahti, a Finn Labdarúgó Szövetség elnöke indult, ám utóbbi a szavazás előtt közölte, visszalép a jelöltségtől. A magyar sportdiplomatát így egyhangúlag FIFA-alelnökké választották. Csányi Sándor a 2015-ös bécsi kongresszus döntése nyomán lett az UEFA végrehajtó bizottság tagja, míg a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába 2017 áprilisában került be. A FIFA alelnökévé először 2018 februárjában választották meg.
(MTI)
Címlap: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher