Hogyan vette át a baloldal Amerika intézményeit, és mi ebben a jobboldal felelőssége? Hogyan vehetjük vissza ezeket az intézményeket? Erről adott elő az MCC-ben Chris Rufo amerikai véleményvezér.
Christopher Rufo az amerikai Manhattan Intézet vezető munkatársa, aki az elmúlt években vezette a kritikai fajelmélet elleni harcot az amerikai intézményekben. Kutatásai és aktivizmusa egy elnöki rendeletet és 15 államban egyéb törvényhozást inspirált, ahol szorosan együttműködött a törvényhozókkal a sikeres politika kialakításában.
A kutató most az MCC meghívására beszélt a kritikai fajelmélet és az amerikai állam és egyetemek baloldali átvételének sikeréről. Mint Rufo kifejtette, ez a „hosszú menetelés az intézményekbe”, amely különösen sikeres volt a baloldal részéről Amerikában.
Az előadó szerint főleg a hatvanas évek után kezdődött ez a folyamat, és máig tart. A baloldal létrehozott egyfajta új, progresszív bürokratikus mentalitást, és sajnos ebben Amerika néhány alapító eszméje segített nekik. Amerikában régóta alapvető gondolat az állam és az egyház szétválasztása, ez az amerikai kormányzás alapja. Amerika létrehozásakor el akarták kerülni az Európát szétszaggató vallásháborúkat, és ezért szigorúan vették ezt az elvet. De az elv sikeres használatához három tényezőre van szükség: ezek a limitált kormány, az erős civil társadalom és az erős keresztény etika, azaz egyfajta konszenzus a társadalomban a moralitásról.
Mára Rufo szerint mind a három szétesett, így az elv is könnyen eltéríthető lett.
Amerikában ma a GDP 45%-át költik az állam kiadásaira, ez nagyobb, mint Kínában. Ízlelgessük: a világ legnagyobb kommunista országa többet költ az állami szektorra, mint a világ legnagyobb kapitalista országa. Az amerikai civil társadalom szétesett, erről a jobb- és baloldali kutatók is egyetértenek. Szerepét átvette az állam. Ráadásul a baloldal eszméivel aláássa az állam keresztény alapjait: szerintük minden intézményt le kell dönteni, így nem is lehet konszenzus.
Mi ennek az eredménye? Rufo szerint egy morális űr, egy nagyon ingatag társadalom, egy megbízhatatlan bürokrácia, és ennek tetejében ott van az egyház és állam együttműködésének eredendő tiltása, mely így minden keresztény moralitást távol tart a köztől. Amerikában például tilos például bibliai idézetet adni egy fizetési csekkre, mert ez sérti a polgárok jogait.
A forradalmi eszméjük eleve szekuláris, és így semmi sem korlátozza őket. Ők nincsenek ellene a nagy államnak, csak ők akarják irányítani azt. Egy bajuk van: hogy nem népszerűek, sem akkor, sem pedig ma. Ezért azt mondták, szükség van a hosszú menetelésre az intézményeken keresztül, megkerülve a demokráciát. Ha elfoglalják a bürokráciát, és beviszik ideológiájukat az állami intézményekbe, az oktatásba, akkor nyerhetnek.
A konzervatívoknak pedig Rufo szerint semmilyen eszközük nem volt, hogy ellenálljanak. Ronald Reagan azt ismételgette, hogy az elburjánzott állam a probléma, de ezzel minden állami ténykedést átengedtek a baloldalnak.
A baloldal szekuláris ideológiáját az állam egyfajta de facto ideológiájává tette,
miközben a konzervatívok az állam hatalmának használatát tabuként kezelték. Nem tették fel a kérdést: ha mi nem foglalkozunk az oktatással, mit tanítanak majd a gyerekeinknek? Rufo rámutatott, hogy ma az amerikai gyerekek 90%-a állami oktatásban tanul. Az amerikaiak erre főleg George Floyd halála után jöhettek rá. Hirtelen mindenhol a faji és szexuális forradalmárok hangja vette körül őket: az államban, az oktatásban, a piacon. Az emberek ekkor mondták először, hogy „én erre nem szavaztam”.
A hatvanas években persze a baloldal hangja marxista, leninista, erőszakos volt, fel akarták forgatni a társadalmat. Ezt a nyelvet ma nem használják, hiszen ez taszító. Helyette egy hangon beszélnek: támogatjuk a BLM-et, támogatjuk a szexuális kisebbségeket, elutasítjuk az elnyomást, stb. Elveiket lefordították egyfajta bürokratikus nyelvre, amit az intézmények és a cégek HR-szekciói használnak. Ez a „sokszínűség, egyenlőség és befogadás” nyelve (diversity, equity and inclusion), aminek rövidítése „dei” – véletlenül, vagy nem véletlenül ugyanaz, mint latinul az isten. És ez valóban az ő istenük.
Amerika alapítói nem akartak nagy államot, és nem akarták összekötni az egyházat az állammal, de hittek államférfiúi elvekben, a jogok biztosításában, és morális elvekben. Nem egy libertárius fantáziában hittek, nem hittek az állam nélküli világban. Az egyházak ráadásul lehetőséget adnak az iskolák, éttermek, közösségek, szociális rendszerek szabad választására is, így elkerülhetjük a baloldal által átvett intézmények hatását gyermekeink felett.
Fotó: Caspar David Friedrich – Apátság a tölgyerdőben
A főváros szerepének újragondolásáról, a NER gazdasági logikájáról, a Fidesz belső működésének átalakulásáról és a centralizáció következményeiről beszélt lapunknak Szatmáry Kristóf, a párt új budapesti elnöke.
A modernitás emberképe pedig ellentétes a kereszténységével. A progresszív kereszténységnek annyi. Nincs scrutoni harmadik út, vagy az őrült, vagy a messiás. De mit tehetnek a keresztények, és mit gondol a politikai kereszténységről? Carl R. Trueman angol keresztény eszmetörténészt faggattuk az Axioma Központ konferenciája után. Interjúnk.
Több ezres tüntetések, politikai konteók, személyes támadások és egy civil mozgalom, amely néhány hét alatt országos figyelmet kapott.
Nem is a miniszterelnöki mondat ad igazán okot aggodalomra, hanem azok hallgatása, akik számtalan alkalommal kiáltották világgá, hogy megszűnt a sajtószabadság.
A globális nagytőke agresszív nyomulása Magyarországon eddig nem látott koalíciókat eredményezhet, véli Schiffer András. A volt képviselő szerint a „mikroadományozók” már készülnek a Tisza szekerének elnehezülésére. Arról is kérdeztük, visszatér-e a politikába.
Ezért gonosz, valójában keresztényellenes szemforgatás azon szörnyülködni, hogy a »NER« »túlszerette« a keresztény vallási közösségeket.
A következő napokban pedig még nagyobb hőség várható. A forróságban sokan a vízpartot választják.
Mivel a Tisza szavazótábora számára leginkább csak a Fidesz-ellenesség jelenti a közös nevezőt, a tábor meglehetősen heterogén, és megosztott a kérdésben.
