„Megtanultunk együtt élni a háborúval, és azokkal a szavakkal, kifejezésekkel, amelyek a következményeit jelölik, magyarázzák. Gazdasági válság, szankciók, infláció, hadifoglyok, elesettek, hősi halottak, sebesültek, frontkórház, fegyvergyártás, hadiipar, lőszer, légvédelmi rakétarendszerek, vadászképek, fronton harcoló kárpátaljai katonák, geopolitika, hatalmi átrendeződés, álhírek, dezinformáció, rakétatámadás, siklóbomba, nukleáris fenyegetés és még számtalan más. Átfordult a világ, már a háború a megszokott napi rutin, a bahmuti hadijelentésekre egy pillanatra, igaz tényleg csak egy pillanatra, mindenki odafigyel.
A nagy háborúk idején, így mesélték nekem, nagy- déd- és ükszüleink sokszor érezték úgy, egy-egy pillanatra, hogy Isten elhagyta a világot, a sorsára hagyta. A kereszténység ünnepei, így a húsvét is, világosan beszélnek az ember problémáiról, arról, hogyha Isten magára hagyná a világot, mit is lennénk képesek még tenni magunkkal. Arról, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy élhessünk, hogy békében élhessünk. A XXI. század húsvétjai, talán már a XX. század végének ünnepei is arról szóltak, szólnak, hogy elfelejtettük, Jézus és az előző generációk tapasztalatai mit is üzentek nekünk az életről, a boldogságról, a túlélésről, a magunkkal szembeni és a mindenki mással szembeni kötelességeinkről. (...)