Román aktivista: Gratulálok a székelyeknek, hogy küzdenek a létezésükért!

2023. március 13. 09:42

Cristian Marchiș szerint a székely szabadság napja nem egy irredenta rendezvény, nem kísérlet Románia egységének megosztására.

2023. március 13. 09:42
null

Cristian Marchiș román aktivista, aki többek között arról is ismert, hogy a kolozsvári vásáron ő követelte ki a magyar nyelvű feliratok elhelyezését, most egy Facebook-posztban állt ki a székelyek mellett„A mártírok emlékére a Székely Nemzeti Tanács 2012-ben úgy döntött, hogy az első kivégzések napját a székely szabadság napjaként ünnepeljük.

– olvasható a bejegyzésében, amelyben azt is kifejti: az esemény nem irredenta rendezvény, nem kísérlet az ország egységének megosztására. Marchiș szerint, egy történelmi népcsoport hőseire, mártírjaira való megemlékezésről van szó.

„Isten óvjon meg mindannyiukat!”

„Talán ahelyett, hogy ilyen megnyilvánulásokból interetnikus cirkuszokat csinálnánk, jobb lenne példát venni a székelyekről. Kezdjük el jobban tisztelni történelmünket és őseink emlékét. Talán büszkébbnek kellene lennünk nemzetiségünkre, származásunkra, bármi is legyen az. Gratulálok a székelyeknek. Mindenekelőtt ahhoz, hogy

És küzdenek ennek az etnikai csoportnak a létéért, amely több mint egy évezreden keresztül fenn tudott maradni. Ebből az alkalomból kívánok székely testvéreimnek őszinte boldog születésnapot! Isten óvjon meg mindannyiukat!” – zárja bejegyzését az aktivista. 

Nyitókép: Facebook

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zaj001
2023. március 15. 07:07
Nagyon szép, hogy ezt nyilatkozza valaki, remélem, hogy másnap nem kerekedik nagy vita ebből, amit a zsilvölgyi bányászok döntenek el.
Belakiss
2023. március 13. 21:32
Ez igen!
Reszelő Aladár
2023. március 13. 15:01
A székely egy nem létező nép, de már vagy 1000 év óta nem létezik, a román pedig a semmire is legyen büszke. Volt 100+ évük, hogy valamit kihozzanak a területből, de csak annyira telt, hogy megpróbálják kirabolni, minduntalan sikertelenük.
MyOp
2023. március 13. 12:38
A székely nem egy nem létező népcsoport, hanem magyarok, azon belül székelyek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!