Francia lap: Az európai szankciók erősítik Orbánt

2023. március 14. 09:14

A hétfő esti Macron-Orbán csúcstalálkozó kapcsán készített riportot hazánkról a francia Le Point.

2023. március 14. 09:14
null

A francia Le Pointon megjelent riportban felidézték Orbán Viktor évértékelő beszédét, amelyben a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború két szláv ország háborúja, nem pedig a magyaroké. A Le Point úgy értékelt, „az orbáni retorika olajozott, jól kipróbált, és ennek köszönheti a Fidesz vezetője, hogy tavaly tavasszal egymást követő negyedik alkalommal is megszerezte a parlamenti mandátumok kétharmadát”.

A Charles Sapin által jegyzett cikk kitér arra is, hogy „kevés nyugati kormány bírt volna ki feleennyi megpróbáltatást”, az Orbán-kormány azonban tizenkét hatalmon töltött év után

továbbra is pimasz népszerűségnek és hegemón politikai pozíciónak örvend az országban”.

Sapin megszólaltatta Márki-Zay Pétert is, a hódmezővásárhelyi városvezető azt mondta, hogy „Orbánt nem lehet megverni, az egyetlen remény az Európai Unió”.

– állapítják meg a francia cikkben és úgy folytatták, hogy hazánk már a „kleptokráciák” közé sorolható, és a Transparency International tavaly januári rangsora szerint a korrupció tekintetében az utolsó helyen áll az Európai Unió huszonhét országa között.

A Le Point kitért a nemzeti konzultációra is, amely szerintük az eredményeket kommunikációs célra használja a kormány. Úgy fogalmaztak, hogy ez a kormány kommunikációs stratégiájának „sarokköve”, amelynek eredménye csak ritkán 80 százalék alatti a kormány álláspontjának javára.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
destsai
2023. március 15. 08:52
nabazmeg... moncsicsi megkapta a második intőjét...de annyira hüje, hogy még vigyorog is neki.
Nemkellnév
2023. március 14. 15:18
Unalmas akar lenni a hazugság. Vajon miért?
tapir32
2023. március 14. 13:49
A magyar kormány az ukrán népet támogatja! A háborút nem támogatja a magyar kormány! Az USA, a brit és az EU vezető tudták, hogy a szankcióknak és a fegyver szállításoknak a hatása az lesz, hogy konzerválják a Putyin rezsimet és a háborús konfliktust Ukrajnában. Az USA, EU, brit, orosz és ukrán politikai vezetők alkalmatlanságának bizonyítéka, hogy háborúig fajult az orosz - ukrán konfliktus. Ha, már háborúig fajult a helyzet akkor, a háború befejezésén, vagy legalább tűzszüneten kellene munkálkodniuk, és nem a háború folytatásán. A háború párti politikusok alkalmatlanok és / vagy az érdekük a háborúskodás. A mások halálán nyerészkedőknek az érdeke a háború elhúzódása! Binden, Soros stb Akiknek háborús befektetéseik vannak azoknak az érdeke a háború elhúzódása. Fegyverlobbi, cseppfolyós gáz gyártás és szállítás stb. / Pl. a magyargyűlölő Guy Verhofstadt/ Tkp. a fél világnak. A dollárbaloldal is ezért támogatja a háborút. A háborún nyerészkedők. Nagy üzlet a háború! A szankció és háború pártiak Putyin szövetségesei! Az orosz oligarcháknak is nagy üzlet az elhúzódó háború! Eszmékért a katonák halnak meg. A vezetőik a saját érdekeik okán küldik őket a frontra. A politika kizárólag érdekekről szól, amiket szép eszmékbe csomagolnak. Aki, a háborút támogatja az, az ukrán és az orosz emberek halálát támogatja! A háború pártiak semmivel sem különbek, Putyinnál. Mások halálát akarják! Halál pártiak!
tapir32
2023. március 14. 13:48
"Aki Magyarországra látogat, megtapasztalja, hogy mit jelent a valós szabadság." Novák Katalin Magyarország jogállam és demokrácia. A fékek és ellensúlyok rendszere kiépített és jól működik. Az ellenzék alkalmatlan. Külföldön pénzt tarhálnak miközben az elnyomott áldozat szerepében tetszelegnek. Ugyanakkor, felelőtlenül terjesztik demagógiájukat.. A kelet-közép-európai új demokráciák azért vannak jobb helyzetben mint a régi nyugatiak, mert még nem követték el azokat a hibákat, amiknek a következményeitől a régi demokráciák szenvednek. Tanulva a hibáikból más úton járunk. Ilyen a fejlettebb demokrácia. Anakronizmus lenne nyugat-európai vagy amerikai mintára demokráciát építeni. Ez, a mi demokráciánk, mi ezt választottuk! Az EU jelentések politikai nyomásgyakorlás céljából készültek. Tartalmilag üres frázisok halmazai. Konkrétum alig. A bolhából elefánt gyártás szép példái. Demagóg irományok. A baloldaliak hazugságokkal és csalással megtévesztették az EP-t és annak bizottságait. A gátlástalan hazudozás nem az eszesség megnyilvánulása hanem, szociopátia. Egyúttal, a butaság beismerése. Azért kell a hazudozás mert, tisztességes úton semmire sem mennének. A hazai választásokon a hazugságaikkal együtt is leszerepeltek. 4x2/3 Mi, magyarok integráns részei és alakítói vagyunk az európai kultúrának. A sajátos magyar kultúránk az európai kultúra részhalmaza. Magyarország és a magyarok Európa és az európai kultúra részei. Aki, úgy érzi, hogy messze van még Európa az, próbálja meg elsajátítani az európai kultúra értékeit. Akkor, talán nem fogja magától oly távolinak érezni Európát és a magyarokat. A nemzeti kultúrák jelentik Európa kulturális a sokszínűségét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!