Műanyag égbolt – új magyar sci-fi született!

Gyermekkorom óta velem maradt a sci-fi és fantasy univerzumok iránti rajongásom, így már az első előzetesek megjelenésekor tudtam, a Műanyag égboltot meg kell néznem.

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első egész estés mozifilmje egy igazán különleges sci-fi animáció lett,

A távoli jövőben a Föld növény- és állatvilágának pusztulása után a tudósok egy tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki.

Forrás: Műanyag égbolt sajtóvetítés

A különleges univerzum bemutatásához az alkotók rotoszkópos technikát használtak, azaz élő színészeket alakítottak át animációs karakterekké. Klasszikus példa erre a Keanu Reeves főszereplésével készült Kamera által homályosan című film.

minden egyes képkockát kézzel rajzoltak át.

A kitartó munkának meg is lett az eredménye, hiszen a kész alkotást a világ egyik legnevesebb filmfesztiválján, a Berlinálén mutatták be. Mi most az első hazai vetítésen jártunk; vigyázat, a cikk némi spoiler-veszéllyel fenyeget!

Más világ, más törvények

A történet szerint a Kárpát-medence és benne hazánk is sivataggá vált, a Duna teljesen kiszáradt, az emberi civilizáció pedig csupán Budapest pesti oldalára szűkült, amelyet óriási műanyag búra alá zártak, megóvva a város maradékát a szélsőséges időjárási viszonyoktól – szél- vagy homokviharoktól.

A mesterséges buborékban pedig az általunk megszokottól teljesen eltérő törvények uralkodnak.

így minden ember csupán ötven évig él, azután pedig az állam rendelkezik a testük felett. Az idő lejártával egy különleges fa magját ültetik beléjük, ezzel mintegy visszaadva őket a természetnek. Átkerülnek a „telepre", ahol testük tápanyagként szolgál e különleges, ehető levelű fafaj számára, amelyből a búra alatt fennmaradt civilizáció tápláléka készül. Így lesz kerek a körforgás.

Miután tápanyag készült belőlük, a fák haszontalanná válnak, mérgező polleneket kezdenek eregetni, emiatt a telepen dolgozó szakemberek időnként irtásokat végeznek. A speciális fákból álló ültetvényt az alkotók szintén egy jól ismert helyszínre, a Balatonra álmodták meg.

Forrás: muanyagegbolt.com

„A film fejlesztésének korai szakaszában elkezdtük felépíteni ezt a világot. Milyen ez a világ, milyenek a törvényei, hogyan élnek benne az emberek, egyáltalán hol élnek? Ahogyan formálódott a fantáziavilág, egyre inkább kezdtük megtalálni benne a történetünket” – mesél a kezdetekről lapunknak Szabó Sarolta, a film egyik rendezője és forgatókönyvírója.

Mivel a búra alatti életidő csupán félszáz év, így harmincéves kor után a műanyag égbolt alatti társadalom szabályai szerint nem lehet gyermeket vállalni – ez adja a tágabb, univerzális perspektíva mellet a szűkebb, személyes történetet, Nóra és Stefan (Szamosi Zsófia és Keresztes Tamás) családi kálváriáját, akik elveszítették kisfiukat, s mivel Nóra betöltötte a harmincat, már nem vállalhattak új gyermeket.

A nő egyre inkább bezárkózik, depresszióssá válik, nem tud megküzdeni az őket ért traumával, mígnem maradék életidejéről lemondva, Stefan tudta nélkül, önként vállalkozik a beültetésre. A férfi pedig – annak ellenére, hogy neki huszonnyolc évesen lenne még esélye új családra – igyekszik mindenáron megakadályozni, hogy Nórából fa legyen. A külső úttal, amit a pár térben és időben bejár annak érdekében, hogy Nóra testéből eltávolítsák a beültetett magot, párhuzamosan fut egy belső utazás is: a trauma- és gyászfeldolgozás, valamint a kapcsolat megújulásának állomásai.

Disztópia a megszokott klisék nélkül?

„Amikor végül hosszas tervezések után megtaláltuk ezt a világot és témát, elkezdett körvonalazódni az is, hogy a történet gyújtópontja tulajdonképpen ennek a párnak a tönkrement kapcsolata lesz.

Más élményt szerettünk volna adni a nézőknek, más irányba vinni a gondolataikat, mint a legtöbb disztópikus világ” – mondja a Mandinernek Bánóczki Tibor, a film másik rendezője. Szabó Sarolta hozzáteszi: „Nincsen problémánk egyébként a zsánerfilmekkel vagy a jól megszokott disztopikus filmekkel, egyszerűen csak a mi történetünk, vagy ha úgy tetszik, a mi filozófiánk efelé az irány felé húzott minket.”

A rendezőnő azt is kiemeli, hogy a főszereplő karakterek személyisége szintén nagyon fontos volt ebben a kérdésben, ugyanis

„Szerettünk volna elmozdulni a klasszikus hős férfi karakterétől, aki jön, megmenti a feleségét és a világot. Azt szerettük volna, hogy ezek az emberek esendők legyenek, tehát ne azt érezzük, hogy »Bruce Willis megmenti a világot«; hanem, hogy itt van két ember összetörve, akik aztán újra összerakják az életüket, s mindeközben egyre jobban megértik a körülöttük lévő világ működését. A film végén nem pusztán a saját életükkel kapcsolatban döntenek, hanem egy másfajta – sokkal nagyobb, egyetemesebb döntést is hoznak.”

Forrás: muanyagegbolt.com

A film tehát annak ellenére, hogy disztópia, nem vonultatja fel a jól megszokott kliséket – szó sincs zombiapokalipszisről, egymás eltaposásáról vagy kiirtásáról. Ebben a világban az emberek tudatában vannak annak, mi a túlélésük záloga, minként szolgálhatják életük lejárta után is a fennmaradt civilizációt, és a közös jó érdekében mindannyian áldozatot hoznak. Ha szabad így fogalmazni: valamivel talán kellemesebb jövőbeli kilátások ezek, mint az eddigi disztópikus filmekben felvázolt, elállatiasodott anti-társadalmak rémképei.

Nyitva hagyott kérdések

Bánóczki Tibor szerint „igazából az volt a kíváncsiságunk alapvetése,

Ezt a kérdést nyitva hagyták a nézők számára, hiszen a filmben felvonultatott karakterek is különbözőképpen gondolkodnak erről. Így nézőként mehetünk a professzorral (Hegedűs D. Géza – a szerk.), aki megmentett a régi világból egy darabot, mert az a kultúra, az a civilizáció számára többet ér, mint bármi más; de mehetünk a főszereplőkkel is, akik szakítanak ezzel a szemlélettel, és bekapcsolódnak az új evolúciós körforgásba.

„Van-e értelme küzdeni valamiért, ami már csak illúzió, vagy teret adunk valami újnak? Provokálni szerettünk volna. Lehet mind a két úton menni, ám könnyen megtörténhet, hogy abban a világban, amiben ma élünk, előbb-utóbb valóban egy ilyen válaszút elé fogunk érkezni, és ez a választás nagyon-nagyon nehéz lesz” – magyarázza Bánóczki.

Forrás: muanyagegbolt.com

Egyetemes történet, de hazai helyszínek

A film témája és gondolatisága tehát abszolút univerzális, ám a helyszínek tekintetében az alkotók nem akartak kiszakadni a saját, lokális valóságunkból. Ez a kettősség pedig egyszerre hozza közel a történetet, és teszi tudat alatt riasztóan ismerőssé azt, s egyszerre repít minket egy távolabbi nézőpont felé: hogy itt valami többről van szó. A filmben, mivel egy magyar-szlovák koprodukcióról van szó, hazai és szlovákiai helyszínek poszt-apokaliptikus változatai elevenednek meg a szemünk előtt. A film grafikája, az egytől-egyik kézzel átrajzolt képkockák pedig elképesztően igényesek és rendkívül részletgazdagok.

„Egy idő után elkezdtünk abban gondolkodni, mi lenne, ha nem egy teljesen fiktív térben játszódna a történet, hanem mondjuk a Gresham-palotában végeznék a fa magjának beültető műtétjeit.

s mostantól úgy tudjuk alakítani a történetet, hogy a szereplőink nem csak lebegnek valahol. Mivel animáció, így játszódhatott volna bárhol, lehetett volna akár ennél még futurisztikusabb látványvilága is, de mi emellett döntöttünk” – meséli Szabó Sarolta.

Lehetett volna az a koncepció, hogy olyan helyszíneken játszódik a történet, amelyekről a nézők nem tudják pontosan beazonosítani, melyik ország maradványai között közlekednek a szereplők. „De úgy gondoltuk, mi ebben a városban és ebben az országban élünk, és úgy tudjuk legjobban alakítani ezt a fiktív jövőt, hogy ismerjük ezeket a helyeket.  Elképesztően izgalmas volt kitalálni a terveket – melyik épületből mi marad, hogy Buda megszűnik, a Balaton egy hatalmas ültetvény lesz, Miskolc egy kies sivatag, a Magas-Tátra pedig egy messzi, eldugott laboratórium. Készítettünk egy térképet, ahol pirossal be volt karikázva, melyik városból vagy kerületből mi marad, és bárki, aki az alkotás folyamata alatt megnézte, rögtön azt kereste, vajon az ő lakása vagy háza még benne van-e, túlélne-e a búra alatt” – teszi hozzá nevetve Bánóczki Tibor.

A Műanyag égbolt előzetese

A filmen végigvonuló kontraszt is figyelemreméltó. „Ahogy a pár építi vissza a saját kapcsolatát, úgy redukálódik egyre a világ, a végén pedig egy kertben vagyunk »a világ teremtőjével«. Nyilván ennek vannak áthallásai, de a lényeg, hogy egyre szűkül a világ, egyre minimálisabb. Egy nagyvárosból a legvégén eljutunk egy tóhoz a semmi közepén. És közte átmenetként ott van a »telep«, ami tulajdonképpen egy gyönyörű borzalom a maga valóságában” – mondja végül Bánóczki Tibor.

Nyitókép: muanyagegbolt.com