Marco Rossi szövetségi kapitány nem álmodott ilyen jó Eb-selejtezős rajtról, mint amit a bolgárok 3-0-s legyőzésekor produkált a magyar labdarúgó-válogatott. „Bíztam a jó rajtban, mert az észtek 1-0-s felülmúlása után láttam, hogy a játékosaim sokat javultak, odafigyeltek az utasításaimra és kijavították a hibákat. Ennek ellenére nem álmodtam ilyen jó kezdésről, de ez egy hosszú sorozatnak csak az első lépése volt” – értékelt az MTI érdeklődésére az olasz szakember, aki egyetértett azzal a felvetéssel is, hogy a második gólt szabadrúgásból szerző csapatkapitány,
Szoboszlai Dominik az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a válogatottban. „Ha továbbra is így fejlődik, egyre többször lesz ő a mérleg nyelve”.
Rossi kifejtette, az volt a terv, hogy túlterhelik a széleket, ez az első félidőben jobban sikerült a jobb oldalon, de a másodikban a balon is jól működött. „Ádám Martint azért hívom meg, mert megbecsülöm. Ha továbbra is stabil kezdő akar maradni, akkor javítania kell a fizikai kondícióján, amihez extra edzésre és megfelelő diétára van szüksége. Klubcsapatában négy meccsen kilencven percet se játszott, így nem várhatjuk el, hogy a válogatottban végigjátsszon egy mérkőzést. Nagyon jó kvalitásai vannak, és örülök, hogy ezúttal felszabadult és határozott volt” – mondta a csütörtöki és hétfői találkozón is eredményes csatárról Rossi.