Pressman lehetséges utódja bejelentette, így segíti majd a nemzetközi bővülését Magyarországnak
Bryan E. Leib a közösségi oldalán üzent a magyaroknak.
Hollywood nélkül Amerika ma nem lenne az, ami. Magyarok nélkül pedig talán egyáltalán nem létezne Hollywood és az Oscar. Zukor, Fox, Rózsa, Pressburger – vajon mennyit tudunk róluk? Az Egyesült Államokban sikereket elérő magyar filmesek – akik minden idők egyik leghatásosabb kulturális innovációját hozták létre – miért nincsenek méltón bemutatva a magyar filmtörténetben, köz- és felsőoktatásban?
Ádám Rebeka Nóra írása a Mandiner hetilapban
Szomorú tény, hogy Hollywood magyar gyökereiről és a világ legnagyobb filmstúdióinak magyar alapítóiról méltatlanul keveset tud a hazai közönség. Hogy ennek mi az oka, arra nemsokára rátérünk, de előbb ismerjünk meg két kivételes filmes szakembert, akik sok évtizedes lemaradást igyekeznek behozni azért, hogy ez a tény ne maradjon így.
Kollarik Tamás és Takó Sándor
Küldetésükbe azzal a céllal vágtak bele, hogy különböző műfajokon, könyveken, filmeken, filmzenei koncerteken keresztül ismertessék meg a magyar származású hollywoodi alkotók nem mindennapi életét a hazai és nemzetközi közönséggel. A Magyarok Hollywoodban címmel útjára indított könyvsorozatukban olyan alkotók korábban soha meg nem jelent életrajzát hozták haza, mint a háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklós, az ötszörös Emmy-díjas Csupó Gábor, vagy a Hollywood magyar alapítóiként ismert Zukor Adolf és Fried Vilmos, vagyis William Fox.
„Sándorral még nem ismertük egymást, amikor 2004-ben hazahoztam Egri Lajos A drámaírás művészete című könyvét az Egyesült Államokból. Számomra döbbenetes módon még nem volt lefordítva. Ez a kötet az egyik legfontosabb szakkönyv az amerikai filmes-kommunikációs egyetemeken. A szakmában a filmírás bibliájának is nevezik. Woody Allen azt mondta Egri Lajosról: soha senkitől nem tanult annyit, mint ettől a karizmatikus magyartól. Hatvanhat év után magánvállalkozásban hoztuk haza és fordíttattuk le a művet, így került be a magyar köztudatba” – kezdi a beszélgetést Kollarik Tamás. Első pályázatát a témában 2008-ban adta be a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz Hollywood és a magyarok címmel. Ezt még elutasították.
„Már akkor kihagyott ziccernek tartottam, hogy az Egyesült Államokban sikereket elérő magyar filmesek – akik minden idők egyik leghatásosabb kulturális innovációját hozták létre –
nincsenek méltón bemutatva a magyar filmtörténetben, köz- és felsőoktatásban.
Arról nem is beszélve, hogy országimázs- vagy akár üzleti szempontból jól felhasználható személyekről és életművekről beszélünk” – jegyzi meg Kollarik Tamás.
A két szakember a 2010-es évek közepe óta dolgozik együtt a témán. A magyar olvasók örömére együttműködésük két önéletrajzi kötet hiánypótló hazahozatalával indult; a művek igencsak nehezített pályán jutottak el végül Amerikából a hazai könyvespolcokra, az egyik a Paramount Picturest alapító Zukor Adolf, a másik a 20th Century Fox stúdió alapító-névadója, William Fox életrajza volt.
„Igazából minden ezzel a két úriemberrel és az önéletrajzukkal kezdődött. Mindkettőjüknek évtizedekkel ezelőtt megjelent a fantasztikusan izgalmas és motiváló írása arról, hogyan indultak el Zemplén vármegyéből, miként kezdték pályájukat, és milyen rendkívül kalandos úton alapították meg Hollywoodot. Elhatároztuk Tamással, hogy útjára indítunk egy könyvsorozatot, amely a Hollywoodban tevékenykedő egykori és jelenlegi honfitársainkat mutatja be. Adta magát, hogy ha velük indult Hollywood, velük induljon a sorozat is” – mondja Takó Sándor.
Az amerikai filmgyár magyar vonatkozásaival a negyvenes években nem volt ildomos foglalkozni, hiszen a stúdióalapító atyák szinte mindegyike zsidó származású volt. Ugyan jelentek meg róluk újságcikkek, ezekből a szövegekből távolságtartás érezhető, inkább amerikaiként tartották őket számon. Ki kisgyermekként, ki kamaszként, de mindegyikük a térségből emigrált az Újvilágba, ahol aztán olyan óriásvállalatok irányítói lettek, mint a Paramount, a 20th Century Fox, a Universal vagy a Metro-Goldwyn-Mayer.
A szocialista-kommunista rezsim alatt ugyancsak nem volt a filmtörténeti munkák fókuszában, hogy olyan emigráns magyarokat reklámozzanak itthon, akik egy kapitalista országban futottak be fényes karriert. A témával tehát egészen a rendszerváltozásig nem igazán lehetett érdemben foglalkozni. „1989-ig, ha úgy tetszik, még van objektív magyarázatunk erre a hiányosságra. Most már szerencsére itt az idő, hogy változtassunk rajta” – jegyzi meg Takó.
A könyvekhez való hozzáférés ma már nem olyan problematikus, hazahozataluk viszont már annál inkább, hiszen olyan léptékű életműveket bemutató kiadványokról van szó, hogy nem lehet csak úgy elhozni és lefordítani őket. Egy-egy kötet feldolgozása és hazai kiadása hosszú, többéves előkészítést igényel.
„Hála Istennek, kiváló munkatársakkal dolgozunk együtt. Nagyon fontos volt úgy elindítani a sorozatot, hogy megmutassuk: ebben az ügyben bőven van erő. Természetesen az is segít, hogy jogászok is vagyunk, és a szerzői jogokat megfelelően tudjuk kezelni – meséli Takó Sándor. – Mind a ketten úgy gondoljuk, ez identitásépítő, motiváló tényező. Miután elolvassuk az életrajzokat, mindig úgy érezzük, hogy szorgalommal, tehetséggel és magyar gyökerekkel, ahogy ezt mindannyian leírták, tényleg sokra lehet vinni.”
A magyar származású hollywoodi alkotók életrajza, története és hagyatéka az Egyesült Államokban is töredezett módon érhető el. A filmes szakembereknek azonban sok magyar származású segítője akad egy-egy gyűjtés során. Mint megtudjuk, odakint már kialakult egy kapcsolati hálójuk, ha úgy tetszik, egy tudásháló, és pontról pontra igyekeznek bővíteni.
„Úgy érzem, még csak az út elején járunk, sok tervünk van azzal kapcsolatban, miként lehetne folytatni és szélesíteni a magyar film, a magyar kultúra ügyének ezt a fontos szolgálatát. Meggyőződésünk, hogy munkánk érdemben járulhat hozzá a következő évtizedekben a magyar kulturális diplomáciai tevékenységéhez, hiszen Wellingtontól Anchorage-ig ismert személyekről és életművekről van szó” – magyarázza Kollarik.
A hazánkban élő negatív sztereotípiákat meghazudtolva, a szakembereket minden alkalommal készségesen és együttműködően fogadják. És olybá tűnik, a magyar filmesek amerikai történetei is sokszor rácáfolnak arra a hitre, miszerint mi, magyarok nem segítjük, hanem fúrjuk és akadályozzuk egymást. A tengerentúli történetek egészen más képet mutatnak: ott volt Kovács László és Zsigmond Vilmos legendás barátsága, ők például egymásnak adták a munkát. Vagy Csupó Gábor és Andy Vajna kapcsolata, ami szintén évtizedekre nyúlik vissza – ők is folyamatosan támogatták egymást. És
Az imént említett filmmogulok nem egy honfitársunkat invitálták az Egyesült Államokba: színészeket vagy épp magyar producereket támogattak és segítettek.
Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a világ legnagyobb filmgyárának megszületése gyakorlatilag két magyar vetélkedéstörténetének az eredménye. Amely pontokon az ő életútjuk összekapcsolódott, mind a filmtörténet fontos állomásai lettek: Hollywood megalapítása, az első filmstúdiók létrehozása, a néma- és a hangosfilm születése, az Oscar-díj vagy az első Oscar-gála.
Mindezeken felül pedig ott vannak azok a minták és szisztémák, amelyeket kidolgoztak: a sztár- és a stúdiórendszer, a vertikális integráció, vagyis az az elv, hogy a gyártástól egészen a mozibemutatóig egy kézben kell tartani a film útját. Ezeket az ösvényeket mind ők taposták ki.
„Zukor Adolf százhárom évet élt, végigkövette a filmgyártás kialakulását a némafilmtől a szélesvászonig. Vannak szimbolikus dátumok, amiket szoktunk emlegetni: például 1949, amikor úgy hívták ki az Oscar-díj-átadón, mint »az amerikai játékfilmgyártás atyját«, vagy 1972, mikor az általa létrehozott stúdióban elkészült A keresztapa című film, s ezt még megérte. Zukor Adolfé önmagában véve is fantasztikus életút, de ha párba tesszük William Foxéval, aki a filmtörténészek szerint is az amerikai hangosfilm egyik atyja, és minden idők egyik legnagyobb filmes cégének alapítója volt, akkor valami rendkívüli rajzolódik ki a szemünk előtt. S ne feledjük: mindeközben Kolozsváron Janovics Jenő ugyanazt felépíti, mint ez a két fiatalember az Egyesült Államokban” – mondja Takó Sándor.
Kollarik Tamás hozzáteszi: „Janovics Jenő a magyar film- és színházművészet egyik legnagyobb alakja, a magyar kultúra példaadó mecénása. Döbbenetes és szomorú, mennyire nincs jelen a magyar közgondolkodásban. Gondoljunk bele, miközben felépül Hollywood, Janovics a Kolozsvár melletti Szászfenesen ezzel szinte egy időben felépíti Mozifalvát. A Janovics-könyvön három kiváló kolozsvári kollégával, Ferenczi Szilárddal, Zágoni Bálinttal és Zakariás Erzsébettel dolgoztunk együtt, az ő tudásuk és alázatuk nélkül nem születhetett volna meg. Ma már ott van a felsőoktatásban, és reméljük, egyre több magyarországi és erdélyi könyvespolcon is.”
A Magyarok Hollywoodban sorozatban megtalálhatjuk Rózsa Miklóst is, aki 1940-ben telepedett le az USA-ban, s hamarosan ő lett az egyik legismertebb filmmuzsikus az álomgyárban. Olyan filmek zenéjét szerezte, mint Alfred Hitchcock Elbűvölve című alkotása, a Quo vadis vagy éppen a Ben-Hur.
Életművét nemrég Debrecenben egy dupla szimfonikus filmzenei koncerttel egybekötve mutatták be a nagyközönségnek.
A sorozat eddig megjelent utolsó darabja Csupó Gábor életét és munkásságát mutatja be. „Csupó, annak ellenére, hogy kortárs alkotó, sajnos jó példa arra is, mennyire nem ismertek a hollywoodi magyarok itthon. Tavaly ünnepelte hetvenedik születésnapját, eddig huszonháromszor jelölték Emmy-díjra, amelyből ötöt ő maga, nyolcat pedig a stúdiója kapott meg, két csillag fűződik a nevéhez a hollywoodi hírességek sétányán. Ikonikus, mára a popkultúra részeivé váló sorozatok kötődnek a nevéhez: A Simpson család, a Fecsegő tipegők, és még lehetne sorolni. Akiknek az életrajzával foglalkozunk, nemcsak a Kiskörút és a Nagykörút között világhírűek, hanem valójában azok, eredményeiket kimagasló teljesítményüknek köszönhetik” – jegyzi meg Kollarik.
A szakemberek kutatásaik során sok esetben természetesen a leszármazottakkal is együtt dolgoznak. Rózsa Miklós életrajzát például a Rózsa család engedélyével tudták hazahozni és megjelentetni magyarul. Takó Sándor elárulja, a sorozat következő kötete Martin Scorsese egyik nagy ikonjáról, Pressburger Imre Oscar-díjas filmalkotóról fog szólni. „Scorsese épp dokumentumfilmet készít róla – meséli. – Pressburger unokáival jó viszonyban vagyunk, könyvet írtak, filmet készítettek a nagyapjukról. Mindkét unoka maga is a filmgyártásban dolgozik: a híres Kevin és Andrew Macdonaldról van szó. Kevin szintén Oscar-díjas filmrendező, Andrew pedig olyan sikerfilmek producere, mint a Trainspotting. Ők jelenleg Nagy-Britannia egyik legsikeresebb testvérpárosa.”
A szakember elmondása szerint a Macdonald fivérek nagyon büszkék a gyökereikre. „Ezek a találkozások oda-vissza hatnak. A kezdeményezés azonkívül, hogy hangsúlyozzuk a magyar gyökereket nemzetközi szinten, arra is alkalmas lehet, hogy bennük is erősítsük, méltán lehetnek büszkék magyar származásukra” – teszi hozzá.
„Szintén érdekes, hogy Zukor Adolf későbbi felesége, Kaufman Lottie ugyancsak magyar volt. Erdőbényéről származott, ami szintén a zempléni térségben található, a szomszéd faluja annak a Tolcsvának, ahonnan Fox származott. Zukor életrajzi könyvében arról mesél, hogy a Paramount filmstúdió igazgatójaként bármikor, amikor ideges lett, egyetlen dolog tudta csak igazán megnyugtatni: ha a felesége magyaros ételeket főzött neki” – említi Takó Sándor. S ha már a magyar konyha ízei, Janovics Jenő mondta azt a magyar filmgyártás kapcsán, hogy „ez a kis ország csak akkor érhet el valami különlegeset, hogyha egyedi ízt, egyedi zamatot ad a filmnek”.
Takó és Kollarik e kérdésben egyértelműen osztja Janovics Jenő véleményét. Úgy vélik, amikor saját úton járunk, akkor fantasztikus filmjeink születnek. „Nem a szolgai másolásában és a formátumok átvételében hiszünk, hanem abban, hogy az eredeti magyar vonalat, az eredeti magyar alkotókat kell előhozni, magyar történeteket, magyar irodalmi műveket kell vászonra vinni. Azokból lehetnek eredeti, igazán nagy, fontos és szép filmjeink” – fogalmaznak.
Abban tehát, hogy a magyar filmről mint önálló entitásról, a saját magunk valóságát elmesélő nyelvről gondolkozzunk, van még hová fejlődnünk. De az USA-nak is bőven van dolga azzal, hogy a közép- és kelet-európai térséget ne valamiféle homogén közegként kezelje – filmes téren se. „Az amerikai filmtörténetírásnak kevésbé szimpatikus része, hogy a Közép-Európából érkezőket egygyökerűnek gondolják. Az amerikai történetírás nem tesz különbséget a lengyelek vagy magyarok közt – jegyzi meg Takó Sándor. – Ez onnan ered, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia fennállásáig közös volt a kulturális kiindulópont: a Bécs–Budapest által meghatározott kulturális tengely. Ez abban az időben valóban érvényes volt, de már száz éve nem az. A századelő körül kivándorlóknak tényleg van egy közös kulturális gyökerük, de a rákövetkező 20. századi történelem nem kedvezett annak, hogy a közép-európai népek békében éljenek együtt.”
A két szakember 2018 óta készíti elő a Fox vs. Zukor – Egy hollywoodi történet című egész estés dokumentumfilmjét az alapító atyákról és élettörténetükön keresztül az amerikai és a hollywoodi film születéséről. A film a két Amerikába kivándorló stúdióalapító személyes történetén és visszaemlékezésein keresztül idézi meg életüket, karrierjüket, egymással való hol nyílt, hol burkolt versengésük történetét,
az első hangosfilmeket, stúdióik elnyerték a filmtörténet első Oscar-díjait, és nem utolsósorban a filmet az amerikai identitás és a globális kultúra elidegeníthetetlen részévé tették.
„Andy Vajna nagyon szerette a tervünket, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatta az első lépéseket, a forgatókönyvet pedig neves szakemberek segítségével fejeztük be. A Nemzeti Filmintézet kreatívvezetői is elismerően szóltak a tervünkről” – idézi fel Kollarik.
„A gyártási pályázatot beadtuk, nagyon bízunk az NFI támogatásában. Tízévnyi munkánk és kutatásunk van a benne, amely soha nem látott, a film hőskorát megidéző, fantasztikus részleteken keresztül vezet el minket egy tokaji borvidéki kis faluból a hollywoodi álomgyárig. Úgy gondoljuk, jobb filmtéma nem is kell Hollywood megalapításánál. Olyan alkotók segítik tapasztalatukkal, kapcsolatrendszerükkel a munkánkat, mint az Oscar-díjas Rofusz Ferenc, az Oscar- és BAFTA-díjas Macdonald testvérek vagy az Emmy-díjas Csupó Gábor, aki mind Zukor, mind pedig Fox stúdiójának gyártott dollárszázmilliós sikereket. Az ő és tengerentúli partnereink segítségével az amerikai mozi közép-európai szellemét kívánjuk megidézni olyan sztárfilmesek tolmácsolásában, mint Martin Scorsese vagy Francis Ford Coppola. A filmet nagy európai és tengerentúli fesztiválokon szeretnénk bemutatni, és a két hollywoodi stúdiót is be szeretnénk vonni a munkába. Rajtra készen állunk mi és a partnereink is, várjuk a pályázatunk pozitív elbírálását” – mondja bizakodóan Takó.
Az kétségtelen, hogy Kollarik Tamás és Takó Sándor előtt még hosszú és rögös út, valamint rengeteg munka áll, hogy ezt a fantasztikus szellemi örökséget a magyar filmszakma méltóképpen adhassa majd tovább az utókornak. Azonban az, hogy ezekkel a kincsekkel mit kezdünk, rajtunk áll: hagyjuk, hogy a feledés homályába vesszenek, vagy előássuk, leporoljuk és a legmagasabb polcra tesszük őket.
Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton