A brit hírszerzés szerint az oroszoknak még mindig nincs lőszerük

2023. március 05. 17:06

Időről időre felmerül a nyugati gyanúsítás: az orosz hadsereg kifogy a lőszer-utánpótlásból. A brit hírszerzés 2022 augusztusában is ezt mondta, a háború mégis tart, és az oroszok ötször annyi lövedéket tüzelnek el, mint az ukránok.

2023. március 05. 17:06
null

A brit védelmi minisztérium Twitter-oldalán közölte a legfrissebb brit hírszerzési jelentését. Információik szerint az ukrán frontszakaszokra most küldött orosz tartalékosokat az orosz katonai logisztika csak lőfegyverrel és gyalogsági ásóval fegyverezte fel.

Ezen kívül egy tartalékos véleménye szerint

a frissen kiképzett orosz katonák „sem fizikailag, sem lélektanilag nincsenek felkészülve” a bevetésre.

A hírszerzési értékelés szerint ezek a jelek arra utalnak, hogy az oroszok a háború következő szakaszában sok közelharcra készülnek, ami abból adódhat, hogy a gyalogság a lőszerhiány miatt kevésbé aktív tüzérség kisebb mértékű támogatásával kerülhet majd bevetésre.   

A brit hírszerzést nem először állítja azt a háború elmúlt egy évében, hogy az oroszok kifogytak az utánpótlásból. Mint lapunk is megírta, például augusztusban a brit védelmi minisztériumnak ugyanebben a rendszeres hírszerzési jelentésében írták azt, hogy az oroszok azért nem haladnak a donbaszi manővereikkel, mert lőszer-, jármű- és élőerő-hiányban szenvednek, és

a harci moráljukkal is baj van, miközben egységeik képességei jelentősen meggyengültek.

Ennek ellenére az ukrajnai háború azóta is tart, az oroszok a statisztikák szerint továbbra is tüzérségi fölényben vannak, szakértők szerint jelenleg is ötször annyit lőnek, mint az ukránok, és a létszámfölényükkel is dominálnak.

Az orosz hadsereg raktárkészleteivel, utánpótlási képességeivel kapcsolatosan rendszeresen felröppenek hírek, de ezen adatok titkos katonai információk, az orosz hadsereg vezetésén kívül aligha rendelkezik bárki hiteles tudással erről.

***

 

Nyitókép: Szétlőtt orosz fegyverraktár szétszóródott lőszerekkel Izjum közelében 2022. december 13-án  (forrás: Sofiia Bobok / Anadolu Agency via AFP)

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bokros Birka
2023. március 07. 05:19
Már megint ez a sunyi propaganda, mint az iraki vegyi fegyvereknél.
EX - Terminátor
2023. március 06. 13:49
Wishful thinking.
toyoda
2023. március 06. 07:07
Biztos valami ratyi twittel a briteknél. Tartani kell az álmot a hülyékben.
NTLLK
2023. március 05. 20:28
Valami furmány van ezekben a brit jelentésekben, de képtelen vagyok rájönni, hogy mi? Logikusan saját magukat kellene kicsinyíteni. (Understatement.) De nem. Dupla csavar. Ha az oroszok ilyen gyengék, akkor minek az a sok fegyver ellenük?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!