Csintalan: Nagy-Magyarország nem létezett soha

2023. február 02. 20:57

„Hogyne, anyámat mosta három tenger” – fogalmazott az egykori MSZP-s politikus.

2023. február 02. 20:57
null

Bő egy héttel a téma felszínre kerülése után a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorában is szóba került a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azon döntése, hogy az UEFA és a FIFA szabályainak értelmezése alapján kitiltja a a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókat, zászlókat és drapériákat a magyar válogatott meccseiről.

A történelmi Magyarországot ábrázoló sál viselése azonban továbbra sem lesz tilos.

A szövetség lapunk megkeresésére elmondta, hogy ha nem cselekedett volna így, azzal az újabb zárt kapus meccset kockáztatta volna. Egyúttal azonban az MLSZ lobbizni is kezdett

az európai labdarúgó szövetségénél, hogy módosítsa a vonatkozó szabályokat.

„Annak a pártján vagyok, hogy a sportot és a politikát ne keverjük össze. Engem a másik oldal is zavar, amikor olyan progresszív-liberális politikai termékek jelennek meg a pályán, amiknek semmi köze a sporthoz. Akkor viszont ne legyen kettős mérce: akkor meg mondjuk azt, hogy a lelátón mindenki fejezze ki nyugodtan a véleményét, mutassa meg az identitását, hiszen az európai kultúrtörténet után eljutottunk oda, hogy ez senkit nem zavar” – fejtette ki véleményét a műsorban a Jobbik egykori elnöke, Vona Gábor.

Káosz van a nemzetközi labdarúgásban ebben az ügyben, ugye a liberális izéket is cseszegette az UEFA is a világbajnokságon” – tette hozzá Csintalan Sándor, aki ezután elhozta a műsor dramaturgiai csúcspontját, amikor kijelentette: őt csak az zavarja, hogy „hogy tudunk beletekeredni valamibe, ami nem volt soha”.

„Nagy-Magyarország nem volt soha. Mese, ábránd, illúzió, faszság” – jelentette ki az egykori MSZP-s politikus.

Ez pillanatnyi lefagyást okozott a többi szereplőben, amit a műsorvezető így oldott fel: „Ennyi? Na, azt hittem ez lesz a leghosszabb téma” – és a show folytatódott tovább.

Ön mit gondol Csintalan Sándor kijelentéséről? És Vona Gáboréról? Előbbit írja meg kommentben, utóbbiról szavazzon alább!

Összesen 308 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nyilas Miksa
2023. február 17. 20:35
Óh, az anyját mosta már 3 óceán is!
Bolognese
2023. február 04. 20:37
Csak az alkohol és a buziság létezett.
Szalóki István
2023. február 04. 17:50
Amellett, hogy csúnyán beszélsz (proli módon), még nagyon buta is vagy Csintalan. Magyar történelemből 1-es, ülj le. Minden középiskolát végzett, normális magyar diák megtanulta a történelem órán, hogy a trianoni békediktátum alapján a történelmi Magyarország (Nagy Magyarország) 325 411 km2 területéből 93 073 km2 maradt meg a magyar állam szuverenitása alatt. Tehát Nagy Magyarország és félszeresét szakították el. Horvátország nélkül (282 870 km2) a kétharmadát. Ez a terület nagyság Szent István óta, Horvátországgal együtt Szent László óta létezett. Ebből csak a három részre szakadt ország, a 150 éves török megszállás időszaka a kivétel. De a Habsburg felszabadítással 1686-tól kezdődően Magyarország területeileg őjra integráns egységgé vált egészen 1918-ig, hivatalosan 1920-ig. Csintalan, vedd elő a tankönyvedet, és ne böfögjél bele az éterbe blazírt képpel hülyeségeket!
ki itt betépsz...
2023. február 04. 14:14
Legalja proli, komcsi szarházi, mint a többi elvtársa! A trianoni békediktátum a magyarok irtása és ellehetetlenítése, életterének korlátozása, tönkretétele, országának ki-és elrablása, magyarság eddigi legdurvább holokausztja. (merthogy nem egy volt, csak nem píszí beismerni!) Ennek a részeges kommunista szarkupacnak, ennek a többszörös haza-és nemzetáruló mocsoknak (és még sok, a magyarok népirtásáért felelős gyilkosnak és elvtársaiknak) én lazán kimérném (többek között) holokauszttagadásért a törvény által előírt 3 évet - a halálsoron! Ha jól viselkednek, az Andrássy út 60 egyik cellájában lehetnének a kiállításon "szemléltető eszközök", ott "szerepelhetnének". Természetesen korhű "ellátásban" részesülnének, nem szenvednének hiányt, veselerúgástól a körömletépésig biztosítanék minden kényeztető testápolást. Aztán a 3 év letelte után irány a guantánamói úttörőtábor. Ott halálukig eléldegélnének, oszthatnák a nincset, orrba-szájba csintalankodhatnának, beltenyészhetnének édes anyjukkal-apjukkal, a bolgár tehénnel-csótánnyal és a többi magyargyűlölő, komcsiivadék-szocliberált soroscsicskával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!