Aggodalomra bőven van ok

„Szokás a mostani geopolitikai helyzetet a hidegháborúhoz hasonlítani. Akkor évtizedeken keresztül feszült egymásnak az Egyesült Államok és a Szovjetunió, irdatlan atomarzenállal mindkét oldalon, mégis sikerült elkerülni a direkt összecsapást. Ez azért elég biztató…
A hidegháború valóban nem melegedett fel, ennek ellenére elmondhatjuk, hogy voltak forró pillanatai. Akadt két-három olyan krízis, amit mindenki ismer, és pár tucat olyan összecsapás, amiről nem igazán hallott a közvélemény. Említhetjük például a kubai rakétaválságot vagy az 1973-as arab–izraeli háborút, amikor mindkét szuperhatalom haderejében érvénybe lépett a nukleáris riadókészültség legmagasabb fokozata, ami azt jelentette, hogy a világ a szakadék szélén táncolt. A szovjet atom-tengeralattjáróknak nyílt parancsuk volt, hogy amennyiben bizonyos feltételek megvalósulnak, minden további utasítás vagy engedély nélkül indíthatják a nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétákat. A szellem kiszabadult a palackból, és bár eddig minden alkalommal sikerült visszalépni a szakadék széléről, semmi garancia nincs rá, hogy legközelebb is így lesz. Ráadásul a sakktábla mára bonyolultabb lett, akkor két szuperhatalom állt szemben, mostanra színre lépett Kína is, az Egyesült Államok így egyszerre van benne két párhuzamos hidegháborúban.

Adott egy háború, amely fölött a Nyugat és Oroszország egymásnak feszül. Hol vannak meghúzva a határok, amit ha az egyik fél átlépne, akkor ténylegesen is kitörne köztük a fegyveres harc?
A legnagyobb probléma az, hogy nincs egy kőkemény vörös vonal. Beszélnek róla ugyan, de ezek a határok állandóan mozognak, mind a két fél feszegeti, nyomja előre őket. Ebben kódolva van a veszély, hogy valamelyik fél elszámítja magát. A függöny túloldalán az oroszok ugyanazt a valóságot teljesen másképp érzékelik, egy nyugati szemszögből nézve bagatell lépést is tekinthetnek komoly fenyegetésnek, és ez fordítva is igaz. Ezzel számolni kell, mivel a nukleáris csapásméréshez szükséges eszközök most is jelen vannak, folyamatos készenlétben.

A NATO-nak és Oroszországnak egyaránt vannak előre lefektetett katonai doktrínái, amelyek pontosan leírják, hogy adott fenyegetésekre milyen választ kell adni. Ezekből a dokumentumokból mi olvasható ki?
Tegyük hozzá, hogy ezek nyilvános dokumentumok. Én az orosz katonai doktrínát ismerem behatóbban. Tangóharmonikához hasonlítanám, azaz tetszőlegesen szétnyitható és össze is hajtható, mozgásteret adva a politikai döntéshozóknak. Ugyanakkor számos jele van annak, hogy nem ez az egyetlen katonai doktrína, és van egy másik változata, amit nem tesznek közszemlére. A nyilvános változatban például nem látunk egy zöngétlen mássalhangzót sem, amely Kínára vonatkozna, márpedig elég nehéz elhinni, hogy semennyire sem foglalkoznak az ázsiai nagyhatalommal, amely ráadásul jelentős határszakaszon osztozik velük. De a 2021-es orosz–belo­rusz Zapad hadgyakorlaton is lehetett látni olyan harci jeleneteket, amelyek eltértek a nyilvános katonai doktrínában foglaltaktól. Természetesen valószínű, hogy a NATO berkein belül is hasonló a helyzet.”

***

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád