„Nagyon örülünk neki, ha tényleg az lesz a vége, hogy minél hamarabb megoldódik” – mondta a Mandinernek Eszterhai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke arra reagálva, hogy a múlt héten Navracsics Tibor sikeresen tárgyalt Mariya Gabriel és Johannes Hahn uniós biztossal az Erasmus- és a Horizont-források ügyében Brüsszelben. Mint arról a Mandiner beszámolt: a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter szerint két, nem túl bonyolult jogszabály-módosítással mindkét aktát lezárhatjuk már márciusban.
„Egyelőre nem megegyezésről van szó, hanem arról, hogy a kormány nyitott arra, hogy jó sok bizonytalansággal övezett, hosszú tárgyalási procedúra helyett megegyezzen, ha kell, arra is kész, hogy teljesítse az unió kérését” – fejtette ki Eszterhai. Mint mondta, ennek nyilván örülnek, hiszen a hallgatók szempontjából nem az a lényeg, hogy „melyik fél fog hetven százalékot engedni, és melyik harmincat, hanem hogy a hallgatók minél hamarabb megnyugodjanak, hogy mehetnek Erasmusra”. Hangsúlyozta, hogy az Erasmus fontosságát nehéz túlértékelni a 21. században.