Nem lesz jogi következménye a 2017 szeptemberében történt székelyudvarhelyi román provokációnak, a hatóságok elévültnek tekintik az ügyet – közölték a romániai hatóságok az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ). A párt keddi közleményében arra emlékeztetett, hogy Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) jelenlegi parlamenti képviselője, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) akkori Hargita megyei elnöke és Ölvedi Zsolt, az EMNP korábbi székelyudvarhelyi elnöke ismeretlen elkövetők ellen tett feljelentést, egy, az interneten 2017 szeptemberében megjelent videó miatt.
Ebben egy magát „Militianulnak” nevező román férfi próbálja bizonyítani, hogy azért nem szolgálták ki a közkedvelt román étellel, miccsel az egyik székelyudvarhelyi áruháznál található falatozónál, mert nem tudott magyarul. Az esetet követően kiderült, hogy
a férfi nyitás előtt próbált meg többször is vásárolni, uszító szándékkal készült a felvétel.
Az EMNP akkori politikusai gyűlöletkeltés miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen, amelyre csak most adtak érdemi választ a román hatóságok. Közölték: elévültnek tekintik az esetet, nem lesz jogi következmény – írta közleményében az EMSZ.
„Rendszerszintű gyakorlat”
Ebben Zakariás Zoltán úgy értékelte, „senkit nem érhet váratlanul a hatóságok döntése, hiszen immár rendszerszintűvé vált az a gyakorlat, hogy az erdélyi magyarság sérelmére elkövetett bűncselekmények kivizsgálását késleltetik, sőt, akadályoztatják a román hatóságok, ha pedig mégis történik előrelépés, annak rendszerint közösségünk a kárvallottja”.
Emlékeztetett, hogy 2017 óta számos magyarellenes provokáció történt Romániában: „Támadás érte intézményeinket és közösségeinket, sőt, fizikai atrocitásokra is sor kerülhetett. Gondoljunk csak az úzvölgyi temetőben történtekre, amikor zászlórudakkal és botokkal támadtak a békésen imádkozó magyar megemlékezőkre.” Ezek nem elszigetelt jelenségek, vélte a politikus.
Romániában állampolitikává vált a magyarellenesség”
– hívta fel a figyelmet Zakariás Zoltán, aki arra emlékeztetett, hogy Mihai Tudose korábbi miniszterelnöknek és Klaus Iohannis államfőnek is voltak magyarellenes megnyilvánulásai.