Gyakran visel pasztell és drapp színeket is, ez viszont kimondottan rossz döntés a szakértő szerint, hiszen „ez a színvilág nagyon legyengíti, láthatatlanná teszi őt, ezáltal nem tud erőteljes üzenetet átadni”. „Sokszor megjelenik nála az egérszürke, például monokrómban a nadrágkosztümjein, holott a színtípusa alapján minél több szürkét visel, annál fáradtabbnak tűnik. Előfordul az is, hogy sötét, komor színeket használ, például burgundi színű, selyem hatású blúzt fekete blézerrel visel – ez szintén rossz döntés. Hiába sötét színű a haja, a ruházatában nem működik ez a tónus” – hívja fel a figyelmet.
Kovásznai Andrea szerint ugyanakkor a világos-sötét kontraszt kifejezetten jól működik Dobrev Kláránál, például a sárga-kék kombináció előnyös neki. „Az is telitalálat, amikor a kéket használja monokrómban, ezáltal eleganciát sugall, optikailag képes nyújtani a testalkatát” – teszi hozzá. Szerinte ideális lenne, ha a politikus ruhatárában a királykék lenne a bázisszín, ami hideg szín, és „tiszteletet parancsolónak tűnik benne”.
Dobrev Klára jó vonalvezetésű ruhákkal, igényes anyagokkal és a színek megfelelő használatával sokkal erősebb hatást tudna gyakorolni az emberekre.
Szépen mutatna rajta például egy komplé, amely 1-2 cm-es bőséggel finoman követhetné a teste vonalát, ettől enyhén idomai lennének. Egy ilyen ruha lágyítaná az összképet, és beleférne protokoll-diplomáciai szempontból” – mutat rá.