hogy megkoszorúzza az idén kétszáz éve született Petőfi Sándor szobrát: indoklás nélkül közölték, hogy megtiltották a megemlékezést. A miniszterelnöki megbízott erről interjúban számolt be a Mandinernek. Szili Katalin tarthatatlannak nevezte a nemzeti jelképeink, illetve a magyar intézményvezetők ellen folytatott hadjáratot. Mint fogalmazott: „Szomorú,hogy miközben sajnálatosan háború van a keleti végeken, az ukrán vezetésnek és ezen belül a Munkácsi járásnak arra is akad energiája, hogy a nemzeti kisebbségeivel, elsősorban a magyarokkal szemben fellépjen.”
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár elfogadhatatlannak nevezte a történteket, egyúttal reményét fejezte ki, hogy az ukrán adminisztráció változtat a helyzeten, és európai módon kezeli az ott élő kisebbségeket. Reagált a külügy is: Menczer Tamás kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-oldalán szólította fel a munkácsi kistérség vezetőit, hogy azonnal fejezzék be a magyarokkal szembeni atrocitásokat. „Nem értjük pontosan, hogy a magyarellenes döntések és intézkedések hogyan segítik az Oroszország ellen vívott háborúban Ukrajnát” – jegyezte meg. Felszólította a kijevi vezetőket, hogy haladéktalanul tegyenek meg mindent a magyarellenes döntések visszavonásáért és a korábbi állapot helyreállításáért.
Menczer kiemelte: