Kozma Imre életpéldázata, tanítása egyszerű és mégis rettenetesen nehéz
Imre atya építő szellemiségét és rendíthetetlen optimizmusát a lehetetlennek ható körülmények között is következetesen megőrizte. Constantinovits Milán írása.
TGM egyik utolsó témája „a félelem nélküli beszéd” volt. Ez nem lehet véletlen.
„Csodálkozva nézek azokra, akik még »a régi TGM-et« tisztelik, a liberális politikust, mert én azt az embert, azt a szerzőt alig ismerem. Búcsú a baloldaltól c. írása egyszerre idegen és ismerős. Amit akkor nem szeretett a baloldalban, azt baloldali fordulata után se kedvelte meg.
De ez nem lehet egy nekrológ. Nem bizonygathatom, mekkora hatással volt rám, vagy akár másokra, hiszen tudom róla, hogy szellemileg magányos volt, és hogy ezt várta el tőlem is, olykor sajnos hiába:
forrófejűen ragaszkodjak ahhoz, amit igaznak vélek.
Sokáig azt gondoltam, ő bezzeg könnyen beszél. Pedig dehogy. Igen, valóban csodálat övezte a képességeit és a műveltségét, de az eszméi és az elvei gyakran csak mosolyt és nevetést váltottak ki. Még hogy (poszt)fasizmus van. Még hogy ne legyen fajvédő kerítés. Még hogy szocializmust. Még hogy az államszocializmus nem volt szocializmus. Hallatlan. De azért szépen ír!
Illik őt tisztelni. Íráskészségét, olvasmányosságát a jobboldalon is elismerik. Utánozni kevesen akarják. Nem véletlenül. Mindenki fel tud idézni legalább egy helyet, ahonnan kirakták a szűrét. Többszörösen nagy árat fizetett azért, hogy szabadon gondolkodhasson.
Ez az ára annak, hogy az ember szabadon írjon? Nekem is ez lesz a sorsom, ha eljár a szám? És Ti, a többiek, akárkik is vagytok – Ti tényleg nem tudtok gondolni semmire, amiért akár ki is rúghatnának benneteket, vagy nem mertek olyanra gondolni?”
Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád