Újabb fejlemények derültek ki a házelnöki székkel kapcsolatban

Németh Balázs emlékeztetett arra, hogy Forsthoffer Ágnes már korábban eldöntötte: múzeumba küldi az eddig használt, 1902-ben faragott tölgyfa széket.

A beteget kritikus állapotban szállították kórházba.

„Elképesztő küzdelem zajlott egy építőmunkás életéért Pesten” – kezdte a drámai eseményről szóló Facebook-bejegyzését az Országos Mentőszolgálat, mely szerint hazafelé sétált egy csapat építőmunkás kedden, mikor egyikük rosszullétre kezdett panaszkodni kollegáinak.
Munkatársai azonnal segítségére siettek és mentőt hívtak, majd a telefonos utasítások szerint megvizsgálták a férfit, aki ekkor még lélegzett. A tapasztalt mentésirányító azonnal rohamkocsit riasztott, ami éppen akkor ért helyszínre mikor a beteg keringése összeomlott.

Bajtársaink azonnal megkezdték az életmentést, miközben az aggódó szemtanúk reménykedve figyelték az eseményeket. Végül sikerre vezetetett az időben megkezdett emelt szintű ellátás és a beteget kritikus állapotban szállították kórházba a mentők – írták.
A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI / Mihadák Zoltán