Hlynur Pálmason harmadik nagyjátékfilmje előbb a földhöz vág, majd rögtön felemel. A számtalan fesztiváldíjjal jutalmazott Isten földjében úgy válik egy dán lelkész Izland részévé, ahogyan soha nem akart volna. A lélegzetelállító tájakon játszódó filmet december óta vetítik a magyar mozik.
Kéri Gáspár írása
Hét fotográfia. Csupán ez a néhány nedves kollódiumos lemez maradt egy dán evangélikus lelkész után, aki a 19. század végén Izland dél-keleti részén elsőként készített fényképeket. Egy dán lelkész hét felvétele, rajtuk havas hegygerincek, egy vízesés, egy gleccser, egy lovon ülő lány portréja és más arcmások. Mindössze ennyi állt A legfehérebb nap alkotója, Hlynur Pálmason rendelkezésére ahhoz, hogy a fotográfiák nyomán kibontson egy fiktív történetet, majd megcsinálja legújabb filmjét, az Isten földjét. A konceptuális képzőművészként is számontartott Pálmason pedig megírt és megrendezett egy olyan hibátlan mozit – a kilencvenes évek óta ritkán írok ilyet premierfilmről –, ami fölött napok óta nem is igazán térek napirendre. Mert felráz és felkavar, földhöz vág és felemel. És akkor nem árt résen lenni, hogy rátaláljunk a történet vége felé a katarzisra. De hát a skandinávok, köztük
főként nem kínálják azt tálcán. Az Isten földje egyszerre szó szerinti és sprituális utazás abban az izlandi tájban, ami hiába lélegzetelállító, ha egyszer képes darabjaira szedni az embert – menny es pokol, ha a szintén izlandi író Jón Kalman Stefánssont akarnám parafrazeálni.
Pálmason úgy bánik a képpel, a kameramozgásokkal, a hosszan kitartott snittekkel, a hónapokon át egyetlen kameraállásból rögzített idővel, sőt a hangokkal, zörejekkel; továbbá a dramaturgiával, ahogy manapság kevesen. Arri kamerával, 35 mm-re forgatott, lekerekített sarkú klasszikus 4:3-as képarányban látunk mindent. A moziban ülve pedig hagyományos filmélményt kapunk, hiába vetítenek ma már csak digitálisan. De az analóg technika Pálmasonnál nem manír, hanem a befogadást segítő eszköz, az alkotás immanens része.
Elliott Crosset Hove az Isten földje című filmben
Az Isten földje a talált fényképek elkészítésének körülményeit elképzelve sző drámai történetet. A fiatal és nőtlen dán lelkészt, Lucast (Elliott Hove Crosset) egy távoli izlandi faluba osztja be egyházmegyéje azzal a megbízással, hogy építsen templomot. Még otthon azt javasolják neki, hogy alkalmazkodjon a vidékhez, a helyi emberekhez. Mivel Lucas némileg karót nyelt személyiség, és az alkalmazkodás sem az erőssége, nem igazán fogadja meg a tanácsokat. Már a hajóúton elszörnyülködik például azon – az izlandi nyelvet tanulva tolmácsától (Hilmar Guðjónsson) –, hogy
Szárazföldet érve hiába javasolják neki, hogy a könnyebb, part menti tengeri utat válassza célja eléréséhez, ő mégis úgy akarja az országot megismerni, hogy esőben és hóban, hegyeket mászva és a megáradt folyókban gázlókat keresve szeli keresztül a szigetet. És közben fotográfiákat készít azzal a macerás nedves kollódiumos eljárással, amivel olyannak tűnik a zabolázatlan izlandi tájakban, mint egy varázsló; egy minden hájjal megkent alkimista a gyarmattartó Dániából.
Lucas kísérőinek vezetője Ragnar (Ingvar Eggert Sigurðsson), aki hol tőről metszett északi dúvadként, hol a tájak és a természet minden apró rezdülését ismerő, a lovak lelkében olvasó férfiként tűnik fel. Mire eljutnak a célpontként kijelölt faluba, Lucas az izlanidak többségének szemében egy hitét fokozatosan elvesztő, nyomorult, gyűlölt és elszigetelt figurává válik, aki nem egészen így képzelte el a sziget részévé válást. Mindeközben a végletekig nyers Ragnar éppen ellenkező utat jár be:
Izland látványa, benne a természet hangjai lenyűgözőek. Lucas egyszerre hallgatja a madarak és a nők énekét, az óceán hullámzását, a vízesések zúgását, az esőcseppek kopogását a lávaköveken, valamint a távoli vulkán dörgését, aminek olyan szaga van, „mintha a Föld beszart volna”. A lelkész végül is mindennek átadja magát, ami Izlandot jelenti, ugyanakkor mindezt a természettől és az állatoktól, az időjárástól és a helyi emberektől elidegenedve teszi. Az Isten földje az évszakok, élet és halál folytonos körforgásának ábrázolásával mutatja fel Lucas „eredendő bűnét” – hogy elbukik-e, vagy idővel megvilágosul és megtisztul, az döntse el a néző. Persze ez csak az egyik nézőpontja
Mióta divat lett, valószínűleg egyenes arányban értjük egyre kevésbé Izlandot, és vele azt a sajátos kultúrát, ami szó szerint az isten háta mögött, a zord természet körforgásában az évszázadok mozdulatlanságában létezett egészen a 19. század végéig, hogy aztán a 2008-as gazdasági összeomlást megelőző évekig a világ jóléti társadalmainak dobogós helyén tanyázzon. Itt nincs román kor és gótika, a legrégebbi épület is jó, ha kétszáz éves, a múlt képzőművészeti alkotásait pedig néhány textil és fafaragvány jelenti. Ezzel szemben a középkori sagák óta a meséknek és a legkülönfélébb történeteknek amelyek egyike sem királydráma, de nem is lovagregény, hanem egymást csesztető parasztok históriája olyan kultusza van, és olyan identitásképző eleme ez az országnak, amivel kevés kultúrnemzet dicsekedhet.
A megfoghatón, a tárgyi világon túli szóbeliség pedig nemcsak az absztrahálás felé teremt beláthatatlan univerzumot, de a lélektani realizmusnak is meghatározó kiindulópontja. És nem én fogom megmondani – hiszen én is csak sejtem és folyamatosan keresem –, hogy mi Izland és az izlandiak titka. Az viszont kétségtelen tény, hogy az Isten földje néhány lépéssel közelebb visz az általános érvényű enigma megfejtéséhez.
(Isten földje / Vanskabte Land / Volaða Land. Dán–izlandi–francia–svéd filmdráma, 138 perc, 2022. December 1-jétől a magyar mozikban.)
Nyitókép és jelenetfotók: Vertigo Média
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
A legendás spanyol rendező új munkájában, A szomszéd szobában az elmúlással való szembenézésről beszél intim, személyes hangvételben. Ám hiába a két zseniális színésznő, Tilda Swinton és Julianne Moore, a katarzis elmarad. A november 28-tól a mozikban látható film lábjegyzet maradt Almodóvár elképesztő karrierjében.
A Pán – A belső sziget című film egy sajátos eszközökkel filmre vitt, fájóan aktuális látomás. Győrffy Ákos filmajánlója.
Esterházy Mátyás számára sosem volt kérdés, hogy a Liverpool és a magyar válogatott középpályásának karrierja sikeres lesz.
„Ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában” – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter
