Hont: A németek pont ugyanannyira bizniszelnek Putyinnal, mint az általuk szidott Orbán

2022. december 31. 09:51

Konok Péter és Hont András a beszélgetés során egyetértett abban, hogy a jelenlegi ellenzék „ronggyá vert lúzerek szerepét játszó tehetségtelen ripacsokból áll”.

2022. december 31. 09:51
null

Az év kiemelt történéseit vették sorra az ATV Öt című műsorában, fókuszba helyezve a február vége óta tartó ukrajnai háborút és az április elején zajlott országgyűlési választásokat. A műsor vendégei egyetértettek abban, hogy a nyugati világban meghatározó alapérzés a szorongás – bár Vona Gábor szerint ez azóta jellemzi az embert, mióta tudatára ébredt és elkezdte írni a történelmet. 

Ceglédi Zoltán ezzel kapcsolatban feltette a költői kérdést, miszerint „Mikor volt Berlinben utoljára rendes karácsony?”. A politikai elemző emlékeztetett: 2016-ban teherautóval hajtottak merénylők a karácsonyi vásár forgatagába, ezt követően évekig az volt a téma, hogyan kell korlátozó és óvó intézkedéseket alkalmazni az ünnepi készülődés idején. Az elmúlt években a koronavírus miatt voltak korlátozások, idén pedig az energiaválság nyomja rá bélyegét a közhangulatra. Szerinte egyre többekben merül fel a kérdés, hogy „ki rontotta el?”. 

Ceglédi szerint a következő időszakban Európa-szerte megerősödnek a szélsőbal- és jobboldali mozgalmak. 

Vona: Az ellenzék nyerhetett volna, ha...

A műsorban később ugyanő jegyezte meg, hogy a baloldal Horn Gyula óta nem tudott felmutatni olyan karaktert, aki kommunikációval sikeresen megszólította volna az átlagembert. Ehhez képest Orbán Viktort értik az emberek, mondta. 

A háború kirobbanása és az azzal kapcsolatban megfogalmazott politikai üzenetek befolyásolták a Fidesz-KDNP választási győzelmének mértékét, hangzott el a műsorban, amelynek vendégei nagyrészt egyetértettek abban, hogy a választás kimenetele nem volt kérdéses, legfeljebb a végeredmény pontos aránya lehetett kérdőjeles a voksolást megelőzően. 

Különvéleményt Vona Gábor fogalmazott meg, aki szerint éppen a háborús helyzet lehetőséget teremthetett volna az ellenzéki összefogás számára a győzelemre. A Jobbik korábbi elnöke szerint a választás néhány nappal az előválasztás után eldőlt, amikor kiderült, hogy Márki-Zay Péter maga sem készült fel a helyzetre és nem folytatott érdemi kampányt. Ugyanakkor, tette hozzá, ha a háború kirobbanásának pillanatában az ellenzéki jól ragadja meg a kérdést és a kommunikációs térben Orbán Viktort háborús veszélyként állítja be, nyílttá válhatott volna a választás. 

Hont András szerint az ellenzék azonban nem látott más valóságot, mint amibe magát hergelte. Úgy látja, mindkét politikai oldal sajtójának megvan a kitartó narratívája, noha Orbán Viktor az első pillanattól kezdődően agresszornak nevezi Putyint és úgy jár el, ahogy egy NATO- és EU-tagállam miniszterelnökétől elvárható. 

A németek éppen úgy üzletelnek Putyinnal

Vona Gábor szerint a miniszterelnök pávatáncot jár és nem tört ki Putyin szorításából olyan mértékben, mint ahogyan az elvárható lett volna. Közbevetve Hont András rámutatott: ez igaz a németekre, akik „pontosan ugyanannyira bizniszelnek Putyinnal”, mint Orbán Viktor. 

Újra a választási eredményeket elemezve Konok Péter úgy fogalmazott: az ellenzéki vereség mértékét magyarázza, hogy az összefogásban részt vevő pártok belemanőverezték magukat egy túlegyszerűsített matematikai hitbe, amely szerint az ellenzéki pártok támogatói az összefogás hatására automatikusan összeadódnak. Konok szerint ugyanakkor egyes pártok szavazói között markáns különbség van még mindig, példaként pedig a Demokratikus Koalíciót és a Jobbikot nevezte meg. 

Vona Gábor szerint sem attól lesz valami erős, hogy összeállnak sokan, hanem attól, ha sokan együtt is tudnak tartósan maradni, ezt pedig nem volt képes felmutatni a baloldal. Példaként a választások éjszakáját hozta, amikor Márki-Zay mögött nem sorakoztak fel a pártok. 

A Párbeszéd-modell

Ceglédi Zoltán az ellenzék állapotát az általa Párbeszéd-modellnek nevezett jelenséggel írta le: „nem kell párt, elég, ha esténként bejössz ide a szomszéd stúdióba és elmondod, hogy csak ránk szabad szavazni”. Ezt Hont azzal toldotta meg, hogy „és hátba szúrod azokat, akikkel előző este kávéztál”

Konok Péter és Hont András a beszélgetés során egyetértett abban, hogy a jelenlegi ellenzék „ronggyá vert lúzerek szerepét játszó tehetségtelen ripacsokból áll”.

A teljes beszélgetést itt tekintheti meg: 

 

Nyitókép: YouTube

 

 

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. december 31. 23:21
Bandika,lassan olyan okos vagy,mint egy fideszes..:)
incze
2022. december 31. 21:47
hont üresfejű megmondóember (ezért kedveli a mandiner csürhe, szinte háziszerző lett itt az ólban). van egy megmondás kollekciója, azokat puffogtatja doszt. "a németek ugyanannira bizniszelnek putyinnal, mint az általuk szidott orbán": --- Germany has ended its dependence on Russian energy. Since August 11th, no coal has been imported. Natural gas imports have been reduced from 55% at the beginning of 2022 to zero. Oil imports dropped from 40% to under 20%, and will be phased out by the end of this year. https://twitter.com/germanyinusa/status/1608811444656607236 ---
jánosbácsi
2022. december 31. 20:29
A magyar kormánynak és kormányközeli médiának nem a németekkel kellene foglalkoznia hanem Romániával, Bulgáriában,Albániával mert velük vagyunk egy súlycsoportban.
csapláros
2022. december 31. 18:14
A statisztikák szerint a németek lényegesen nagyobb volumenű és kiterjedtebb üzletelést folytatnak az oroszokkal, mint Orbán. Az oroszok részaránya a MI kereskedelmi forgalmunkból alig 1,5 % ami gyakorlatilag csak az olajra és a gázra korlátozódik. http://cdn.statcdn.com/Infographic/images/normal/26972.jpeg https://energyandcleanair.org/wp/wp-content/uploads/2022/10/Changes-in-monthly-import-volumes-from-Russia-September-2022-2022-1024x768.png
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!