A muszlimok elsöprő többsége nem követ el semmiféle terrorcselekményt
Ahogy az AfD-szimpatizánsok hasonlóan elsöprő többsége sem.
Karácsonyék csupán bizniszt láttak a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban. A belvárosi önkormányzat viszont a bevételek 100 százalékát a közterületek fenntartására kívánja fordítani, amelyet a Főváros idejekorán feladott.
Minap újabb vita bontakozott ki a Főváros és az V. kerület vezetése között: ezúttal a Vörösmarty téri karácsonyi vásár került a középpontba. Eleinte ugyan voltak olyan hangok, amelyek szerint kétségessé vált a rendezvény, ezáltal a bűnbakképzés is beindult: melyik fél az ünneprontó?
Mára viszont kiderült, 2022-ben is lesz karácsonyi vásár, csak idén már nem pusztán a profiton lesz a hangsúly. A vita ugyanis igazából a Budapest központjában található Vörösmarty tér üzemeltetéséhez, karbantartásához, nem utolsó sorban pedig a tisztántartásához köthető,
miután Karácsony Gergelyék a tér 2019-es felújítása, illetve zöldítése után látványosan adták fel ezen kötelezettségeiket, feladataikat.
Egészen pontosan így: 2021. július 12-én Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere nyílt levélben fordult a főpolgármesterhez. Ebben azt kérte: az V. kerület által megújított terek, így a Vörösmarty tér kerüljön át a belvárosiakhoz, hogy fenn tudják tartani a méltó körülményeket. Október 12-én a Főváros előbb együttműködési megállapodásban deklarálta, hogy a Vörösmarty tér zöldfelület üzemeltetetési, tisztántartási feladatai kerüljenek ki a feladatköreikből. Majd már az idén áprilisban aláírt megállapodásban adta át a Belvárosnak a zöldterületek fenntartásával és tisztántartásával járó feladatokat – anyagi hozzájárulás nélkül.
A kabinet ezt követően lépett azzal, hogy a július 27-i kormányhatározat rendezte a Vörösmarty térrel kapcsolatos feladat- és hatáskör rendezését, biztosítva a közérdeket szolgáló, megfelelő üzemeltetést és rendezve a közfeladatok ellátásához szükséges anyagi forrás kérdését is.
Amíg ezt a folyamatot Karácsonyék úgy interpretálták, hogy a kormány közterületeket „einstandolt” a Fővárostól, addig a Faix Csaba által vezetett Budapest Brand Nonprofit Zrt. nekilátott a karácsonyi vásár megszervezésének. A kiállítóknak, kereskedőknek szóló pályázati kihívást például még aznap is hirdették Facebook-oldalukon, amikor megjelent a közterület tulajdonosi, vagyonkezelői változásáról szóló rendelet, amely nem mellesleg augusztus 1-én lépett hatályba. Csupán augusztus 11-én értesítették a részvételi szándékukat jelző vállalkozóknak, hogy érvénytelenítették a karácsonyi vásár pályázatát.
Kérdéses a Budapest Brand azon állítása is, hogy nem üzleti indok miatt léptek vissza a rendezéstől. A vezérigazgató az ATV-nek azt nyilatkozta, csak kétéves szerződés esetén vállalták volna be a karácsonyi vásárt, erre azonban nem láttak lehetőséget az V. kerülettel való egyeztetéseket követően. Egy 2 éves kontraktus egyértelműen üzleti célokat szolgál, Faix mégis azt hangsúlyozta, hogy Belváros-Lipótváros döntése miatt visszakoztak.
Lesz karácsonyi vásár, mégpedig olyan időtartalommal, amely Szentgyörgyvölgyi Péterék szerint a „kölcsönös elégedettségen alapszik”. Az V. kerület ezért a kétszeresen a kontinens legjobbjának választott Advent Bazilika esemény szervezőit bízná meg a Vörösmarty téri esemény megszervezésével, apellálva a vásár
mindenekelőtt a lakossági igényeket szolgáló, az ünnep fényét, hagyományos értékeit emelő, színvonalas, a Belvároshoz méltó megvalósításában”.
A befolyó bevétel pedig a zöldfelület fenntartási és köztisztasági feladatainak ellátására menne majd el. Mert ha a Budapest Brand kapta volna a vásárt, arról épp a vezérigazgató írta közösségi oldalán: „a pénzt mi fővárosi kulturális programokra fordítjuk. Ebből finanszírozzuk többek között a Budapesti Tavaszi Fesztivált vagy a nemrég lezárult Budapest Tuning pályázatot”.
Nyitókép: Facebook