Célkeresztben Izrael: miért szólította fel az ENSZ nukleáris leszerelésre a zsidó államot?

2022. október 30. 15:49

Van-e Izraelnek atomfegyvere, és miért nem Iránnal vagy Észak-Koreával foglalkozik a nemzetközi szervezet?

2022. október 30. 15:49
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

Mint lapunk is megírta, az ENSZ Közgyűlés 152-5 arányban megállapította, hogy Izraelnek meg kell szabadulnia minden nukleáris fegyverétől, és nukleáris létesítményeit a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség felügyelete alá kell helyeznie.

A Jerusalem Post szerint a pénteki, „a közel-keleti nukleáris fegyverek elterjedésének kockázatáról” szóló határozatot ellenző öt nemzet a következő volt: Kanada, Izrael, Mikronézia, Palau és az Egyesült Államok.

További 24 ország tartózkodott, így Magyarország, Lengyelország és Csehország is,

ám érdekesség, hogy a hagyományosan Izrael-barát V4-ből Szlovákia megszavazta a határozatot. Az Egyiptom által a New York-i ENSZ-közgyűlés elé terjesztett éves határozatot a Palesztin Hatóság és 19 ország, köztük Bahrein, Jordánia, Marokkó és az Egyesült Arab Emírségek támogatta.

A határozat nagyrészt Izraelt veszi célba, amely egyesek szerint egyike annak a kilenc nemzetnek, amely nukleáris fegyverrel rendelkezik. Az állásfoglalás megjegyzi, hogy Izrael az egyetlen ország a Közel-Keleten, és az ENSZ 193 tagállama közül azon kevesek egyike, amely nem írta alá a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződést (NPT). 

De van-e Izraelnek atomfegyvere?

Izrael soha nem ismerte el, hogy rendelkezik nukleáris fegyverekkel, viszont idén augusztusban Jair Lapid miniszterelnök érdekes elszólást tett az ügyben. 

Mint a CNN felidézi, a zsidó állam atomenergia-bizottságának vezetőváltása alkalmából tartott rendezvényen Lapid Izrael védelmi és támadó képességeire, valamint az általa „egyéb képességeknek” nevezett – a nukleáris fegyverekre utaló – „egyéb képességeire” utalt.

Mint utalt rá, Izrael védelme „arra épül, amit a külföldi média hajlamos »egyéb képességeknek« nevezni. Ezek az egyéb képességek tartanak minket életben, és fognak minket életben tartani, amíg mi és gyermekeink itt vagyunk”.

Széles körben úgy tartják, hogy Izrael néhány száz nukleáris fegyverrel rendelkezik, a technológiát az 1960-as években fejleszthette ki az ország. 

A legtöbb feltételezett atomfegyverrel rendelkező állammal ellentétben Izrael soha nem jelentette be hivatalosan, hogy birtokában lenne ilyen fegyvereknek, az ország vezetői inkább csak kétértelmű nyilatkozatokat tesznek az ügyben.

Korábban Ehud Olmert volt miniszterelnök látszólag elismerte a nukleáris képességet, amikor az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és Franciaországgal együtt Izraelt is atomfegyverekkel rendelkező országként sorolta fel, bár később megpróbálta visszavonni a német televízióban elhangzott megjegyzéseit.

Ezen felül Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök is „nukleáris hatalomként" emlegette Izraelt egy kabinetjének tartott előadásán, mielőtt kijavította magát, és „energiahatalmat” mondott.

Miért pont Izraelt veszik célba?

Izraeli diplomaták és civil szervezetek régóta vádolják elfogultsággal az ENSZ-t Izrael kapcsán, a UN Watch szervezet szerint például tavaly 6-szor ítélte el az ENSZ Közgyűlés szavazáson Izraelt – ennyiszer tavaly a világ egyetlen másik országát sem ítélték el. Egy évvel korábban, 2020-ban 17-szer ítélte el Izraelt a szervezet közgyűlése, ezzel abban az évben is „dobogós” helyre érkezett a zsidó állam.

Eközben

Magyarország konzekvensen Izrael-barát politikát folytat a nemzetközi szervezetben,

2020-ban például Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter biztosította izraeli kollégáját arról, hogy Izrael számíthat hazánkra az ENSZ soron következő, „ki tudja hanyadik”, zsidó államot elítélő határozattal szemben.

Az ENSZ Izraellel szembeni előítéletei mély gyökerekkel rendelkeznek,

Rosa Freedman nemzetközi jogász tanulmánya szerint például „az Emberi Jogi Tanács 2006-os megalakulása óta folyamatosan kipécézte és elmarasztalta Izraelt. Egyetlen más országot sem vetettek alá ilyen alapos vizsgálatnak és rendszerszintű elfogultságnak. Természetesen az ENSZ emberi jogi rendszerének foglalkoznia kellene az emberi jogok megsértésével a megszállt palesztin területeken. De Izrael durván aránytalan és túlzott vizsgálatát a máshol uralkodó hasonló vagy rosszabb emberi jogi helyzetekhez képest már régóta kifogásolják azok, akik szerint a rendszer nem hiteles és nem legitim.”

A kritikusok arra hívják fel a figyelmet, hogy míg Izraelt, a Közel-Kelet egyetlen demokráciáját rendszeresen elítélik a szervezeten különböző fórumain, addig nem illetik hasonló kritikával Iránt, Szaúd-Arábiát, Észak-Koreát, Venezuelát vagy Kubát.

Fotó: Pixabay

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Spiltyu
2022. november 21. 10:25
Izrael soha nem végzett kísérleti nukleáris robbantást a saját területén. Esetleg a világ valamely részén igen? Egy atomfegyvert nem lehet úgy kifejleszteni hogy legalább egyszer nem végeznek egy kísérleti robbantást vele, hanem a kész cuccot egyből betolják a pecóba hogy majd elposszantjuk ha kell...???
Majdmegmondomén
2022. október 30. 21:13
Kezdünk visszatérni az '50-es évekhez, akkor is üldözték a zsidókat Amerikában is meg a nagy Szovjetunióban is. Persze ezt már elfelejtették és ma már csak a németek tehetnek mindenről. Azóta persze sok minden történt, nemzedékek nőtek fel és azt gondolom, hogy az új nemzedék nagyapáik nyomában járnak... Egyébként semmi sem biztos csak az, hogy a háttérben nagyon nagy pénzekről lehet szó...
formaegy
2022. október 30. 20:35
Ha Izraelnek esze van, akkor ennek a büdös gittegyletnek beszól, hogy akkor szabadul meg, ha ezt követeli a világ legaljasabb gyilkosától az USA-tól is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Majd ha a világ legaljasabb gyilkosát az USA-t felelősségre vonják mindazért a gyilkosságokért amit a világban elkövetett, követelik az atomfegyvereinek megsemmisítését, minden lehetséges szankciót bevezetnek ellenük - éppen úgy a politikai, gazdasági, kulturális, művészeti stb téren amit ilyenkor előszeretettel alkalmaznak más országok ellen........... akkor Izrael is megszabadul az atomfegyvereitől............ Ennyi!!!!!!!!!!!!!!! Izrael legyen eszetek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ha a világ legaljasabb gyilkosát az USA-át nem kötelezik semmire, akkor ennek az ENSZ nevezetű gittegyletnek KUSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS! Ennyi! Mert mit csinál az ENSZ, ha Izrael nem teszi???????????? Felszólítja a világ legaljasabb gyilkosát az USA-t, hogy támadja meg Irzaelt???????????? Az USA-nak ez jól megy!!!!!!!!! Ha államokat kell megtámadni, emberek ezreit legyilkoltatni akkor ebben ők egy másodpercig nem gondolkodnak! Büdös gyilkos rohadékok!
szürkeSzarvas
2022. október 30. 19:19
Zavar az erőben-a deep state zsidai leckéztetik az óhazaiakat-persze majd "megmentik " őket ujfent..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!