A baloldali sérelemexport régi hagyomány, már az SZDSZ is előszeretettel alkalmazta. Az elbukott ellenzéknek Washington helyett most elég Brüsszelig futni a panasszal.
Mikszáth Két titkos ügynök című, kiváló elbeszélésében a századelőn német delegátus érkezik Erdélybe, hogy a szászok jogfosztottságáról meggyőződhessen. A derék német jogvédőket alaposan felkészítik, beléjük sulykolják, hogy az erőszakos magyarok miként irtják a német szót, hogy tiporják páros lábbal szegény szászok jogait. Az egyik ügynök így szásztól szászig utazik, csak jogfosztottságról és elnyomó magyarokról hall, végül egyoldalú véleményét egy mikszáthi csodás fordulat írja felül.
És hogy miért is jutott ez eszembe? Az EU kulturális és oktatási bizottsága küldöttséget meneszt Magyarországra. A kiszivárgott információk szerint két gyors miniszteri találkozón kívül elsősorban ellenzéki médiaorgánumokat, szervezeteket, Karácsony Gergelyt és Bősz Anettet, illetve a CEU-t keresik fel.
amikre Sabine Verheyen delegációvezető képviselő is ráerősített. Ahogy fogalmazott, a hozzájuk érkező aggasztó hírek valódiságát kívánják ellenőrizni, illetve az európai állampolgárság és a demokrácia eszméjének szárba szökkenését figyelik majd közelről – tegyük hozzá, elkötelezett ellenzéki asszisztálás mellett.
A mechanizmus közel sem újkeletű, és itt nem csak a mikszáthi időkre érdemes gondolnunk. A rendszerváltás utáni történelmünket gazdagon átszövi a balliberális erők exportált sérelmi politikája. A recept mindig ugyanaz, a jobboldali kormányok vélt igazságtalanságaival jó porszívóügynökként addig házalni az aktuális hatalmi központoknál, amíg valamiféle beavatkozás ki nem sajtolható. A lelkesen becsomagolt és felszalagozott társadalmi egyenlőtlenségek, csorbuló szabadságjogok, kirekesztő gyakorlatok valójában a baloldal belpolitikai tehetetlenségét takarják. Az érkező vizit és felemelt mutatóujjas állásfoglalás aztán eladható ellenzéki sikerként, és persze erősítheti a kormány elszigeteltségének látszatát.
Egyszerű módszer, és korlátlanul eljátszható. Hatása garantáltan nagyobb, mint egy jóféle chartázásé, bár természetesen az is töretlen népszerűségű balos tömegsport maradt.
A külföldre kuncsorgás viszolyogtató taktikáját már az Antall-kormány ellen a magát elszámító SZDSZ is sikeresen alkalmazta, de ott még a Nemzetközi Valutaalap és Washington volt a jóságos nagybácsi.
A motiváció ugyanakkor szemernyit sem változott, ha a választói közakarat fatális szűklátókörűsége, végzetes mucsaisága, propagandisztikus agymosottsága (a megfelelő rész aláhúzandó) okán már megint nem a balliberális erőket emelte kormányra, akkor jöjjön az igazságosztó külhatalom. Jöjjön forrásmegvonás, elítélő nyilatkozat, szankciós jogászkodás. Jöjjön bármi, csak szívjon a kormány, és ha az egész ország is, az elhanyagolható mellékhatás.
Mikszáthnál a németek terve meghiúsul, végül nem készült el az elmarasztaló jelentés. Hasonló mesés fordulatra ma ugyan nem számíthatunk, ám az is biztos, hogy a kétharmados választói akaratot és a kormányzati stabilitást nem az efféle látogatások fogják felőrölni. Thrillerhiányos időkben persze újabb szörnyülködésre ez is tökéletes.
Fotó: Mandiner archív
Horváth Levente Kína-szakértő, az MCC Ázsiai–Magyar Kapcsolatok Irodájának vezetője szerint a világgazdaság mellett a világpolitika súlypontja is egyre látványosabban Kelet felé tolódik.
A rendszerváltó filozófus a 444 Qubit oldalának oszt tanácsokat arról, hogy Magyar Péter miként tudná elegánsabban lemészárolni a fékek és ellensúlyok teljes rendszerét.
Legfrissebb gazdasági előrejelzésében az EU végrehajtó szerve kijelentette, hogy az iráni konfliktus az egész kontinensen magasabb inflációt fog eredményezni.
Az MSZP és az akkor az ország és az állam kulcspozícióit elfoglaló elitek hatalma nem a demokratikus rendszer legitimációjából eredt, hanem a diktatúra idején felhalmozott kulturális tőkéből.
S még egy ideig, úgy tűnik, nem is fogja.
Kínos jelenetekről, túlzó politikai szimbólumokról és infantilis gesztusokról írt a lengyel sajtó.
Az UEFA jóval többet fizet, mint az MLSZ.
A spanyol klubnál ez nem meglepő, az angolnál már annál inkább.
