Zajlik a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti szakmai párbeszéd. A diskurzus tétje, hogy sikerül-e még az idén megegyezni három alapvetően különálló, de politikailag szoros egységet alkotó kérdést illetően. Egyrészt, a felek tárgyalnak a partnerségi megállapodásról, azon belül pedig az operatív programokról. Másrészt, zajlanak a helyreállítási tervről szóló egyeztetések, harmadrészt pedig a jogállamisági (kondicionalitási) mechanizmus is a felek asztalán hever.
Ahhoz, hogy a párbeszéd mindkét fél számára megnyugtatóan záruljon,
a magyar kormány kompromisszumként számos jogszabály módosítását ajánlotta fel az Európai Bizottság számára.
Ezek közül egyre több módosítási javaslat válik ismertté. Ezeket a módosításokat az Európai Bizottság az uniós pénzek jogállami védelmére „elvben alkalmasnak” találta. Ezt a Bizottság részéről Johannes Hahn jelentette be vasárnap.
Nyáron a büntetőeljárás tervezett reformjáról és a jogalkotásban való társadalmi részvétel bővítéséről olvashattunk. Ezen a héten is újabb törvényjavaslatok kerülnek az Országgyűlés elé. Egyike ezeknek az a javaslatcsomag, amely az OLAF vizsgálódásait támogatná pénzügyőri hatáskörökkel, illetve, amely a a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok átláthatóságával is foglalkozik.
Az OLAF pénzügyőri segítséget kap
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) az Európai Bizottság keretein belül működik, a szervezet feladata az uniós források felhasználásának ellenőrzése. Vizsgálja az EU költségvetését károsító csalásokat, az uniós intézményeken előforduló korrupciós cselekményeket és a súlyos kötelezettségszegéseket.
Ez a tevékenység kapna most a kormány legújabb előterjesztése nyomán újabb garanciákat. A kormány részéről Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott módosítás ugyanis pénzügyőri támogatást biztosít az OLAF helyszíni ellenőrzéseihez. A pénzügyőri fellépés jelentőségét az adja, hogy
a pénzügyőr jogosult a pénzügyi igazgatás területén akár fizikai erőszakot is alkalmazni
– éppúgy, mint a rendőrség az életviszonyok egyéb területein.
Ez a gyakorlatban különféle kényszerítő eszközök bevethetőségét takarja, amelyeket a pénzügyőr csak törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén, az arányosság elvének figyelemben tartásával alkalmazhat úgy, hogy az nem okozhat aránytalan sérelmet az intézkedés alá vontnak. A pénzügyőr jogait a NAV törvény rendezi.