Mások mellett egy szlovák képviselő is megvédte Magyarországot az EP-ben, a balliberálisok viszont nekiugrottak hazánknak

2022. szeptember 14. 16:28

Menetrendszerűen érkeznek a kritikák az Európai Parlament balliberális politikusaitól, Hidvéghi Balázs szerint az EP ismét hazug jelentést akar elfogadni Magyarországról, egy szlovák EP-képviselő pedig megvédte hazánkat. Tudósításunk az EP-vitáról.

2022. szeptember 14. 16:28
null
Béres Sándor
Béres Sándor

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, az Európai Parlament LIBE-bizottsága július közepén fogadta el a jelentéstervezetet, amely szerint fennáll a veszélye, hogy Magyarország súlyosan és rendszerszerűen megsérti az Európai Unió alapját képező európai értékeket.

A Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő által jegyzett dokumentumról az Európai Parlament képviselői a szerdai plenáris ülésükön vitáznak, a szavazásra pedig csütörtökön kerül sor.

***

Deutsch: A szankciók nem hozták el a háború végét

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője Ursula von der Leyen State of the Union beszédére reagálva (melyet szintén szerdán hallgatott meg az Európai Parlament) elmondta, hogy „egy holokauszttúlélő zsidó gyermekeként pontosan tudja, milyen a háború embertelen pusztítása. Mindannyian a megtámadott oldalán állunk” – szögezte le Deutsch.

Majd felidézte, hogy mikor a nyár elején  a szankciókat elfogadták, az Európai Bizottság azt ígérte, hogy „ezek térdre fogják kényszeríteni Oroszországot. Azt ígérték, hogy a szankciók Oroszországnak lesznek húsba vágóak, nem az európai embereknek.

– hangsúlyozta.

„Az európai emberek szegényebbek lettek, Oroszország pedig gazdagabb”

„Ugyanakkor az energiaárak az egekbe szöktek Európában. Oroszország pedig soha nem látott mértékű bevételekre tett szert” – mutatott rá a fideszes képviselő.

„Ezzel szemben a szankciók bevezetése óta az infláció vágtat,

Európában pedig válság és energiahiány fenyeget” – hívta fel a figyelmet a képviselő.

„Tisztelt Elnök Asszony! A Bizottság nem ezt ígérte, amikor a szankciókat bevezette” – szólította meg Deutsch Tamás Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság vezetőjét.

Deutsch Tamás beszédét itt hallgathatja vissza:

***

Élő közvetítésünk a Magyarországot érintő jogállamisági vitáról

Gwendoline Delbos-Corfield jelentéstevő a Magyarországot érintő jogállamisági vitában – mint arról fentebb beszámoltunk: az EP újra el akar fogadni egy Magyarországgal szemben kritikus jogállamisági jelentést, és az erről szóló vita Ursula von der Leyen State of Union beszédének napján volt – a beszédét azzal kezdte, hogy szerinte „a jelentés rendkívül koherens, felelős és jó parlamenti minőségű munka”. Mint fogalmazott: sajnálja, hogy az EU fontos lépéseket nem tett meg, annak dacára, hogy szerinte

A jelentéstevő úgy látja: „valószínűtlen, hogy pozitív fejlődést lássanak akár Magyarország, akár Lengyelország esetében”.

Didier Reynders a Bizottság képviseletében elmondta: az EP által kifejezett aggályok nagyobb részével egyetért, és szerinte továbbra is készen állnak arra, hogy fenntartsák a párbeszédet Magyarországgal, és megoldást találjanak az aggályaikra.

– húzta alá.

Az alkotmányügyi szakbizottság nevében Włodzimierz Cimoszewicz szólalt fel, aki többek között arról beszélt, hogy szerintük a magyar kormány nem szolidáris Ukrajnával, miközben az EU próbálja Vlagyimir Putyint megfosztani a pénztől, Magyarország pont az ellenkezőjét teszi, üzletel az agresszorral.

Az Európai Néppárt felszólalója Isabel Wiseler-Lima volt, aki elmondta,

A politikus világossá tette, hogy meglátásuk szerint szisztematikus problémákról van szó, amelyek súlyosbodnak. Wiseler-Lima úgy gondolja, a bizottságnak és a tanácsnak is lépnie kell, hogy meggyőzzék a magyar kormányt a jogállamiság visszaállításáról.

A szociáldemokrata Bettina Vollath szerint „Orbán Viktor kormánya évek óta rendszerszerűen és tudatosan rombolja le a demokratikus intézményrendszert”.

A liberális Renew Europe román képviselője, Ramona Strugariu arról beszélt, hogy szerinte nem lehet arra kényszeríteni az uniós polgárokat, hogy azt az agyrémet finanszírozzák, ami Magyarországon folyik.

Jean Paul Garraud, az Identitás és Demokrácia képviselőcsoport tagja azonban elmondta: szerinte túlzók a jelentésben megfogalmazottak. A képviselő rámutatott:

a Fidesz már negyedszer győzött a parlamenti választásokon, tehát megkapták a felhatalmazást a kormányzáshoz. Magyarországon pedig működik a demokrácia.

Jadwiga Wiśniewska, az Európai Konzervatívok és Reformerek lengyel képviselője szerint is olyan dolgokat kérnek számon Magyarországon, amelyek nemzeti hatáskörben eldönthetők.

Malin Björk, a Baloldal képviselője szerint azonban Európa közepén veszélyben a demokrácia. Szerinte Orbán Viktor és az oligarchái nem kaphatnak pénzt azért, mert sárba tiporják az emberek alapvető jogait.

mert nem tudja elfogadni, hogy a magyar emberek tavasszal negyedszerre is nemet mondtak a magyar baloldalra és a brüsszeli kioktatásra, és egy jobboldali, nemzeti-konzervatív kormányt választottak meg” – jelentette ki a Fidesz európai parlamenti képviselője.

„Továbbra is meg fogjuk védeni a gyermekeinket, a határainkat és mi magunk fogunk dönteni a saját jövőnkről”  – fogalmazott a fideszes EP-képviselő.

minden mutató romlott például az alapjogokat vagy a sajtószabadságot illetően. Hozzátette, hogy Magyarország kormánya az egyetlen, amely csak kétértelműen tud fogalmazni a háborúval kapcsolatban.

Rangel válaszában aláhúzta: független szervezetek mondták ki, hogy Magyarországon veszélyben van az igazságszolgáltatás függetlensége.

Mindkét minőségében szomorúvá teszi hazája helyzete – tájékoztatott. Az MSZP politikusa kitért arra is, hogy szerinte van egy „hazudozó Fidesz”, aki Sorost, Junckert, a migránsokat, az Európai Uniót hibáztatja vagy épp őt mint nem fideszes politikust.

Cseh Katalin arra kérte a résztvevőket, hogy látogassanak el Magyarországra, beszéljenek az emberekkel, látogassák meg az önkormányzatokat, iskolákat, kórházakat. Leszögezte: az európai támogatásoknak szerinte közvetlenül azokhoz kell jutniuk, akik elszenvedik az „autokrata kormány” eljárását.

Tineke Strik, a Zöldek képviselője többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte ha Magyarország megtagadja az uniós bíróság menekültügyre vonatkozó döntéseit, további forrásmegvonással kell büntetni.

Az egyik kérdés azt firtatta, hogy pontosan mit csinált rosszul Magyarország. Milyen emberi jogok kérdésben ítélték már el az országot? A válaszban nem neveztek meg egyetlen esetet sem.

A zöld képviselő szerint azonban a jelentéstevő tapasztalatai alapján egyértelműen parancsuralmi rendszer van Magyarországon, a fékek és ellensúlyok rendszere megszűnt.

Tom Vandendriessche, az Identitás és Demokrácia tagja úgy vélte, hogy Európa úgy viselkedik, mint egy szuperállam, amely szeretné minden akaratát rákényszeríteni a nemzetállamokra, és a brüsszeli bürokraták elképzeléseit Budapestnek is szó nélkül meg kellene valósítania.

Patryk Jakit viszontkérdése azt volt Cseh Katalin részéről, hogy szokott-e beszélgetni magyar barátaival arról, milyen döntéseket szavaz meg a magyar kormány. Válaszában

a Konzervatívok és Reformerek tagja úgy vélte, a demokrácia azt jelenti, amit a nép akar, a nép pedig Orbán Viktort beválasztotta a hatalomba.

Gyöngyösi Márton szerint rendszerszintű korrupción alapul az egész hazánkban fennálló rezsim, ha pedig megjelent volna a vitán Orbán Viktor, elmondaná: hamis dolgokat állít a jelentés, Magyarországot támadják.

Hölvényi György úgy jellemezte a jelentést, hogy az különböző tények, vélemények, féligazságok összehányt egyvelege, és ő ilyet európai dokumentumban még nem látott, „mondjuk ki: hungarofób gyűjtemény”.

a jelentésben mégis az ellenzék toposzait hangoztatják, komolytalanná téve ezzel az EP szerepét. A magyar kormány is tévedhet, de látni kell, hogy Magyarország a megegyezés érdekében mindig kész volt a kompromisszumokra – mutatott rá Hölvényi.

A S&D-től Juan Fernando López Aguilar úgy fogalmazott, hogy sok jel mutatkozott Magyarországon az orbanizáció szindrómájára, és ugyanez történik Lengyelországban, összefonódnak a hatalmi ágak.

Aguilar egyetért azzal, hogy csak rendkívüli feltételek között lehet elfogadni a veszélyhelyzetet.

A Zöldektől Terry Reintke többek között arról beszélt, hogy a tanácsnak többet kellene tennie, hogy megvédje a demokráciát az unióban.

Az Identitás holland képviselője idézte Von der Leyen délelőtti beszédét, amelyben szerinte az elnök csak a maga szerepét domborította ki például a koronavírus-járvány idején tett intézkedéseivel. A magyar kormány azonban – szerinte – mindig is a hit védelmezőjeként lép fel.

Mindenhol készek vagyunk megvédeni a nemzeti érdekeinket – tette hozzá. Ehhez csatlakozott a független Nicolas Bay is, aki szerint Orbán Viktor nagyon helyesen népe érdekeit tartja szem előtt, és ez lehetne útmutatás a világnak is.

Az RMDSZ-es  Vincze Lóránt szerint nincs diszkriminatív intézkedésről szó a jelentésben. A kisebbségi politikában, a kisebbségi kérdésben az EU-ban Magyarország az az állam, amely talán a legszélesebb jogokat biztosítja. Nincs zsidóellenesség sem Magyarországon, hiszen zsidó vezetők mondtak nemrégiben köszönetet a budapesti kormánynak a példás együttműködésért – részletezte a néppárti képviselő. 

és rámutatott, hogy szerinte a bizottságnak és a tanácsnak kategorikusnak kell lennie, mert a kleptokráciák ellen csak úgy lehet felvenni a harcot, ha nem teszik lehetővé, hogy az adófizetők pénze felett rendelkezzenek.

Maite Pagazaurtundúa, a Renew képviselője arról beszélt, hogy szerintük „nem szabad elfogadni, hogy Orbán Viktor megfossza értelmétől a jogállamiságot, a demokráciát. Nem szabad megengednünk” – mondta.

Harald Vilimsky, az Identitás és Demokrácia képviselője elmondta, sok magyar politikust ismert meg, akik művelt és barátságos emberek, szerinte nem érdemlik meg, ahogy most bánnak velük.

Vilimsky elmondta azt is, hogy sokszor volt Magyarországon, és úgy látja, a választások szabályszerűen zajlottak, és nem kérdéses, hogy Magyarország, valamint Lengyelország demokrácia, jogállam-e, csak konzervatív értékeket képviselnek.

Ladislav Ilčić, az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselője azt a kérdést tette fel, hogy miért csak Magyarország van mindig pellengére állítva. „A magyaroknak fontos a vallási és nemzeti identitásuk, így értik az európaiságot, ezt meg kell nekik hagyni” – hangsúlyozta Ilčić.

Miroslav Radačovský független szlovák képviselő magyarul állt ki hazánk mellett

Miroslav Radačovský szlovák EP-képviselő felszólalásában emlékeztetett: „legyünk őszinték magunkkal, dühösek amiatt, hogy az Európai Unió aktív Orbán-ellenes, Fidesz-ellenes kampánya ellenére Magyarország polgárai úgy döntöttek, hogy kereszténykonzervatív-demokrata kormányt választanak”.

Radačovský ekkor magyarra váltott, és így folytatta: „Kérdés, hogy mikor bukik meg a kormány Szlovákiában. Együtt fogunk harcolni a brüsszeli centralista bürokraták ellen. Magyarország és Szlovákia, és lesznek más államok is.

– zárta felszólalását a szlovák képviselő.

A szlovák EP-képviselő felszólalását az alábbi videóban hallgathatják meg:

A néppárti Tom Vandenkendelaere felszólalása szerint Magyarország megsértette az alapértékeket, a jogállamiság leépül. Azt kérte, hogy  a magyar kormány mutasson tényeket, hogy továbbléphessenek az uniós források felszabadításában.

Moritz Körner a Renew Europe nevében többek között arról beszélt, hogy pontosan ismerik, mi a helyzet Magyarországon. Most itt a lehetőség, hogy a jogállamiság megsértése miatt végre büntetésként forrásokat vonhatnak el Budapesttől – fogalmazott.

Egy rasszista politikát nem támogathat az unió. És nem szabad megengedni, hogy a magyar példa elterjedjen az EU-ban – fogalmazott.

Fabienne Keller, a Renew Europe tagja szerint sem lenne szabad az újjáépítési alapból pénzt juttatni Magyarországnak.

az Európai Parlamentben, és nem csak örökké a magyarországi helyzettel.

Jiri Pospisil néppárti képviselő rámutatott, hogy már többször vitáztak a magyar jogállamiságról, valamint kérte, hogy

a Tanács világítson rá arra, hogy Magyarország hol és milyen módon sértette meg a különböző alapjogokat. Ha nincs jogsérelem, akkor ezt a vegzálást abba kell hagyni.

Ha viszont volt jogsértés, akkor azt szankcionálni kell – fogalmazott.

A szocialista Cyrus Engerer arról beszélt, hogy a magyar kormánynak és nem a magyaroknak kell felelni azokért a hibákért, amelyeket elkövetett.

A következő felszólaló a Renew Europe-ból  Michel Simecka volt, aki szerint a Tanács puha volt Magyarországgal szemben. Deutsch Tamás kérdése az volt hozzá, hogy párttársa, Guy Verhofstadt kínos pénzügyeiről nem akar-e esetleg beszélni, miközben Orbán Viktort a kleptokráciához sorolja. Válaszában a szlovák képviselő azt mondta, a korrupciót az unió minden szintjén üldözni kell.

„Ami itt zajlik, az boszorkányüldözés” – jelentette ki Gál Kinga, aki jelezte: egy évtizede küzd a gyűlölet ellen. A kormánypárti képviselő úgy gondolja, hogy az „igaztalan szövegek” a magyar ellenzék megrendelésére, úgymond független szakértők segítségével készültek.

Gál Kinga felháborítónak tartja, hogy azok, akik negyedszerre szenvedtek megsemmisítő választási vereséget, mindent megtesznek azért, hogy megfosszák Magyarországot a jogosan járó uniós forrásoktól,

ahelyett, hogy a magyar emberek érdekeit tartanák szem előtt, elárulják őket.

Pietro Bartolo, az S&D képviselője egyértelműnek nevezte, hogy a magyar jogsértések a magyar határokat is átlépik, mert megingatják a bizalmat az EU iránt.

Abir Al-Sahlani, ugyancsak Renew képviseletében a kritikákon túl azt is megjegyezte, hogy néha összemossák a magyarokat a korrupt magyar kormánnyal, valamint a leírtakon kívül is lehetne találni példákat a korrupcióra. Egy párttársa (Billy Kelleher) szerint Orbán Viktor és pártja szisztematikusan leépítettek több alapelvet az utóbbi években, míg másik párttársa (Vlad Gheorghe) arról beszélt, hogy az európai értékek figyelmen kívül hagyására nem lehet kifogás a háború, és nem lehet megengedni, hogy Vlagyimir Putyin Európa közepén barátkozzon. 

Didier Reynders végül megköszönte a vitát, és egyértelművé tette, hogy a jogállamiság az alapja az európai egységnek.

A jelentéstevő Gwendoline Delbos-Corfield záróbeszédében aláhúzta, hogy szerinte a parlament elvégezte a munkáját, megfelelt a kötelességének. A képviselő azzal zárta a vitát, hogy szerinte sokkal többet kell tenni Magyarországgal kapcsolatban, mostantól a Tanács oldalán pattog a labda, és azzal a kérdéssel is szembe kell nézni, hogy bevezessenek-e szankciókat, vagy felfüggesszék-e Magyarország szavazati jogát a Tanácsban.

A vita véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak!

A vitát itt nézheti vissza:

Nyitóképen: Szavaznak a képviselők a Fit for 55 (Irány 55 százalék) uniós klímavédelmi csomag egyes elemeiről az Európai Parlament strasbourgi üléstermében 2022. június 8-án. Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Összesen 422 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hill
2022. szeptember 15. 14:14
Milyen európai parlamenti bizottság nevezi magát demokratikusnsk és jogtisztelőnek, ahol csak a hülye nem látja, hogy politika ideológiai alapon méricskélnek... Az ülést vezető kéjes pofája is mindent elárult. A lengyel politikus mondta jól. Ha Magyarország baloldali kormánnyal rendelkezne, rögtön elégedett lenne a kibaszott Unio. És akkir ez az Újhülye is, akinek 5 gyereke van, ugye, ez meg előafta a hattyú halálát. Felfordult a gyomrom ettől a kibaszott baloldaltól
Magyarvagyoknemturista
2022. szeptember 15. 06:09
Csekk atkát és újhülyét halálra itélni hazaárulásért!
evpus
2022. szeptember 15. 05:42
Hazugságok alapján akar az EP ítélkezni. Arra megy ki a játék, hogy ne kapjuk meg a pénzt ami járna, azt már odaadták az ukránoknak és a szavazati jogunktól is megfosszanak, akkor kényelmesen megszavazzák az aktuális baromságaikat, amit az amcsik diktálnak.
szabadelvűnemzetikonzervatív
2022. szeptember 14. 19:58
Végig hallgattam ezt a szart. Egyértelmű mindenki számára, még azoknak is, akik minket támadnak csak tagadják, hogy az a szarházi szarosgyurka és a cionista kazárok pénze van a háttérben! Hajjaj. Orbán nagyon és sokszor rálépett a tyúkszemükre. Abból a kottából játszik sok lefizetett EU-s képviselő, amit ezek eléjük tettek. Hogy miből is derül ki mindez? Abból, hogy mind egyet, egy dolgot ugat, de semmi, az égvilágon semmi lényeges dolgot, számszerű tényeket, hanganyagot, képanyagot, bizonyítékot, tehát objektív érveket nem tudtak felsorolni Magyarország Kormánya ellen! Súlyos emberjogi kérdéseket sértenek azzal, hogy nem veszik figyelembe a magyar szavazók véleményét. Ez nagy hiba. Saját farkukba harapnak, hiszen a magyar szavazók döntik el, hogy kit bíz meg kormányzással. Innentől, amit itt hablatyoltak, a semmit, az teljes mértékben okafogyott. Nem is értem ezeket miért fizetjük?!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!