Még Jakab korábbi bizalmasa sem döntötte el, csatlakozik-e, ha párttá szerveződik a „Nép Pártján”

2022. augusztus 19. 09:19

„Meglátjuk, mit hoz a jövő” – nyilatkozta Molnár Enikő csütörtökön.

2022. augusztus 19. 09:19
null

Nagyon csalódott vagyok. Rendkívül méltatlan jelzőket használ a Jobbik új vezetése olyan emberekre, akikkel éveken át közösen, azonos célokért harcolt. Senki nem ült le velem beszélni az elmúlt két hónapban, inkább elkezdtek szivárogtatni. Két kampányt vittem végig, lehet erről jót vagy rosszat mondani, de mindenkinek tanulnia kellene belőle” – szögezte le a Blikknek Molnár Enikő.

Munkaerőközpontban jelentkezik majd a korábbi kabinetfőnök

Molnár a lapnak azt is megerősítette, hogy szerdán kabinetvezetői állását is megszüntették, így amint megkapja az ezt igazoló papírokat, a helyi munkaerőközpontban jelentkezik.

Azonban mint a Blikk fogalmaz:

Molnár Enikő továbbra is támogatja Jakab Pétert, de arról még nem döntött, hogy belép-e, ha párttá szerveződik A Nép Pártján mozgalom.

„Pétert mindig támogattam”

Pétert mindig támogattam, most is mellette állok, az irodai munkában éppúgy, mint kampányfilmek, videók vagy fotók készítésében. Meglátjuk, mit hoz a jövő” – nyilatkozta Molnár a lapnak.

 

Nyitókép: Képkocka, YouTube

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tarhonya
2022. augusztus 19. 13:26
Több lábon álló erős asszony. Sok szakmával nem kopik fel az álla! Ha nem veszik vissza BKV ellenőrnek, visszamegy postai kézbesítőnek! Habár abból a gempából nem futja majd szadomazó-szopóálarcos,kámaszutrás ánuszdögönyöző kenta-úrra, aranyos-piros tipi-tapi tapétás onánia lakosztályban Mélytorokfalván! Úgyhogy marad a sötét tekin-tetű bébiszitter ficsur! a Négytojásos Jákob!
roughneck
2022. augusztus 19. 13:15
Huha, ez mar egy "elbocsato szepuzenet", Peti?
drrc
2022. augusztus 19. 12:38
Még nem tudja, mennyi pénzt kaphat a semmittevésért.
Nemtudommegállni
2022. augusztus 19. 12:36
Tündérszépilona. Kesztyűben, bottal sem piszkálnám! Vissza mehetne dolgozni, olyan sunyi ellenőr feje van!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!