A rendőrségihez hasonló láthatósági mellényt, maszkot és fejfedőt viselő vádlott és társa a sértettek autójához léptek. Megpróbálták kinyitni az autó ajtaját, majd miután ez nem sikerült a vádlott társa egy gázpisztollyal legalább négy lövést adott le a földre. Ezután kirángatták a kocsi két első ülésén ülő nőt, és miközben pénzt követeltek tőlük, bántalmazták őket. A harmadik nő annyira megrettent, hogy az autóból kiszállva a szalagkorláton keresztül átszaladt az út túlsó szélére.
Az egyik férfi a sértettek gépkocsijával, a másik a bérelt autóval hajtott el a határ felé. Tíz perc múlva megálltak, majd átpakolták a nők csomagjait a saját autójukba, majd a sértettek gépkocsiját hátrahagyva elhajtottak. A vádlottak mintegy 13 ezer eurót, mobiltelefonokat, ékszereket, ruhákat és egyéb dolgokat zsákmányoltak több, mint 7 millió forint értékben. A sértettek közül ketten súlyosan megsérültek. A vádlottak a rablás előtt ragasztószalaggal átalakították a bérelt autó rendszámtábláját.
A vádlott társát 2021 májusában jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélték. A vádlottat európai elfogatóparancs alapján Spanyolországban fogták el. A bűncselekményeket beismerő férfi az eljárás során bocsánatot kért a sértettektől, és megtérítette a káruk ráeső részét. A táblabíróság döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletének a bűncselekmény minősítésére és a szabadságvesztés büntetésre vonatkozó részét. Joó Attila tanácsvezető bíró kifejtette, a többszörös halmazatra, az útonálló jellegű elkövetési módra tekintettel a törvényszék által kiszabott büntetés inkább enyhe mint súlyos, ezért nem láttak lehetőséget annak enyhítésére.