Karikó Katalin már több mint 70 kitüntetést kapott

2022. július 01. 22:24

A kutatóbiológus azonban leszögezte, sosem ezért dolgozott, kiemelte, hogy célja az emberiség érdekében a tudományos fejlődés.

2022. július 01. 22:24
null

Hatalmas magyar sikerről számolt be az Index: Karikó Katalin már több mint 70 kitüntetést vett át. Az Index cikke szerint Karikó megtisztelőnek gondolja, hogy ilyen sok elismerésben részesült, de hangsúlyozta, hogy sosem ezért dolgozott, célja az emberiség érdekében a tudományos fejlődés, ami egyfajta szolgálat. 

„Sok az oltásszkeptikus”

„Sok oltásszkeptikus van még mindig a világon. A legfontosabb az lenne, hogy az emberek felismerjék: a koronavírus elleni vakcinák, az mRNS-technológia az egészségüket szolgálja” – fogalmazott a kutatóbiológus.

A fertőzöttségi adatokra kitérve, és a járványgörbe újbóli felívelésével kapcsolatban megemlítette, hogy a világ legtöbb országában feloldották a korlátozásokat, nem kell maszkot viselnünk. „A vírus pedig még köztünk van, ha maszk nélkül sokan vagyunk egy zárt térben, nem kell csodálkozni azon, hogy valaki megfertőződik” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy egyes virológusok szerint csak ősszel szükséges a negyedik oltás, elmondta, hogy mindenkinek szíve joga úgy vélekedni, ahogy akar, de

ő már megkapta a negyedik oltását, mindegyiket a kezdetekkor vette fel, és nem is fertőződött meg.

A variánsokra kifejlesztett oltásokkal kapcsolatban leszögezte, hogy a Pfizer mindegyikre elindította a tesztelést, de az alapoltás is kellő hatékonyságot mutat a cég által publikált eredmények szerint. 

Nyitófotó: MTI/EPA/Justin Lane

 

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2022. július 03. 18:55
Elképzelhető, hogy maguk a COVID stratégiát meghatározók sem tudják mit csinálnak. A 4-szeresen oltott Fauci (az USA COVID ügyi felelőse) elkapta a COVID-ot, amire elkezdett Pfizer Paxlovidot szedni, ami visszaesést (rebound) eredményezett a gyógyulásában és újra COVID pozitív lett. Kim Iversen: DOUBLE-BOOSTED Fauci's Covid WORSENS After Paxlovid Rebound. https://www.youtube.com/watch?v=cXz00W_ATyc Ez az aljas Fauci (Karikó támogatója) lehet a felelős a COVID vírusának kifejlesztéséért is.
Lajoss
2022. július 03. 09:34
Ez a 39 diszlájk jól mutatja az ország szellemi nyomorúságát..köszi,fidesz!
Dezsőke
2022. július 03. 07:35
Karikó Katalain többet tud mint mi, a dolgokról, -az biztos.
Paskai
2022. július 03. 06:48
A hideg futkározik a hátamon, mikor látom...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!