Kerekasztalt hívna össze a Momentum a forint miatt

2022. július 09. 18:03

Gelencsér Ferenc közleményben reagált a Gyöngyösi Márton által kezdeményezett pártközi egyeztetés javaslatára.

2022. július 09. 18:03
null

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke, szerint az egyre súlyosabb forintválság kezelésére az ellenzéki és kormánypárti politikai vezetőket, az illetékes pénzügyi szervezetek vezetőit és szakembereket tömörítő kerekasztalra van szükség – olvasható a párt MTI-hez is eljuttatott közleményében.

Most a releváns pénzügyi szervezetek és szakértők bevonásával kialakított közös stratégiára van szükség” – emelte ki a Momentum elnöke a Gyöngyösi Márton által kezdeményezett pártközi egyeztetésre reagálva.

A Momentum kész felajánlani a saját javaslatait

Gelencsér szerint az egyeztetésekre meg kell hívni az MNB elnökét, a kormányfőt, a gazdasági minisztert, az EU-s tárgyalásokkal megbízott minisztere, a többi ellenzéki párt frakcióvezetőjét és a költségvetési tanács elnökét.

„A kerekasztalon a Momentum kész felajánlani a kormánynak a saját javaslatait, mind tágabban a forintválság enyhítésére, mind konkrétan az uniós pénzek hazahozatalára”– tette hozzá a Momentum politikusa.

A közleményben arra is utaltak, hogy a Momentum parlamenti frakciója az elmúlt hetekben több olyan módosító javaslatot is benyújtott, amely az EU-s pénzek hazahozatalát könnyítené meg.

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. július 11. 15:09
A diszlájkok jól mutatják,h.a birkák fel sem fogják,h.miről van szó.
roughneck
2022. július 10. 09:31
Kivel akartok ti kerekasztalt szervezni? "Relevans penzugyi szervezetek kepviseloit es szakertoit bevonva..."? Csak nem Bekesire, Bokrosra, Suranyira Bajnaira es a tobbi nemzetveszto gazemberre meg az oket futtato szervezetekre gondolsz? Mert ok egyszer mar tarra vagtak az orszagot, nem hiszem, hogy kene nekik meg egy eselyt adni!
bajai
2022. július 10. 08:33
Nem tudom, hogy miért kell mindent leszólni. A jelenlegi helyzetben a főbb kérdésekben teljes összefogás kellene. Az ellenzék is erősödne, ha nem ellenezne mindent. Egy ilyen kerekasztal sokat segíthetne abban, hogy legalább az ellenzék ne járuljon hozzá a gyengüléshez. Meg talán világosabbá válnának az okok, esteleg több megoldás is körvonalazódna. Ha viszont a kerekasztalon a mosléknak csak orbánozásra telne, akkor ismét csak mélyebbre ásnák magukat.
NTLLK
2022. július 10. 05:14
Vagyis gyuribácsi ötleteit. Különben is? Mit aggódtok? Nektek dolcsiban jön az apanázs!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!