Repülő autóval ment dolgozni a cégvezér (videó)

2022. június 24. 11:39

Tomasz Patan az első ember, aki ingázásra használta a drón által ihletett járművet.

2022. június 24. 11:39
null

Történelmet írt a Jetson nevű vállalat vezetője, Tomasz Patan azzal, hogy a világon elsőként használt ingázásra egy repülő autót. Az Independent arról ír, hogy a találmány a gyakorlatban is megállta a helyét, ezt pedig egy videó is bizonyítja. A felvételen látható repülésre még májusban került sor. Patan szerint azzal, hogy a One-t használta a háza és a munkahelye között, 90 százalékkal rövidebb idő alatt ért be dolgozni, mintha autóval ment volna. Az együléses, megerősített fémvázzal rendelkező Jetson One végsebességét 102 kilométer/órában határozta meg a gyártója. A jármű ehhez négy propellert használ, amelyek összesen 118 lóerő kifejtésére képesek. A  cég szerint a gép akkor is biztonságosan irányítható, ha az egyik hajtómű leáll.

A „repülő autó” tehát valójában egy helikopterre hasonlít: képes a függőleges fel- és leszállásra. Az elektromos meghajtású eszköz 83 ezer dollárba, azaz 32 millió forintba kerül.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2022. június 25. 10:55
Nagyon jó és szép, de azért ha majd öt-hatmilliárd ember ezzel közlekedik, itt-ott lesz egy kis torlódás.
korona.2.0
2022. június 25. 10:05
NAGYON JÓ ! Új világ kezdődik ! Nem szabad megállni a fejlesztésével ! Örülök, hogy ezt megértem !!!
Megtalálta
2022. június 24. 22:20
"A 'repülő autó' tehát valójában egy helikopterre hasonlít: képes a függőleges fel- és leszállásra." Persze, hogy helikopterre hasonlít, mert ez lényegében egy többrotoros helikopter, leszámítva azt, hogy a hatótávolsága egy helikopterhez képest elhanyagolható.
Muki46
2022. június 24. 21:55
Környezetterhelés/km? Összehasonlítás azzal, ha biciklivel, vonattal vagy busszal ment volna munkába?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!